Hosszabb bejegyzés Kampaláról és más egyebekről

Hosszabb bejegyzés Kampaláról és más egyebekről

Örömmel jelentem, hogy újra felszínen vagyunk 🙂 Miután 3 nap után visszatértünk a vadonból a civilizációba, ma végre alávetettük magunkat annak a 40 perces, rendkívül agyrohasztó procedúrának, amit Ugandában egy mobilnet SIM kátya beszerzése jelent. A hős végrehajtó Ákos volt, én csupán nem hagytam eltántorodni. Így végre van netünk és mesélhetünk, mert van mit. Nade csak szép sorjában. Ott hagytam abba, hogy Kampala.

Amint már felvezettem, Kampala nem sok izgalmat tartogatott – turisztikai és építészeti szempontból egyaránt. Azért körülnéztünk ebben a kb. másfél milliós metropoliszban, ahol úgy tűnik az összes lakos egyszerre akar eljutni egyik feléről a másikba, reggeltől estig, szünet nélkül.
Van valami fájdalmasan bájtalan abban, ahogy a harmadik világbeli városok erejükön felül épített felhőkarcolókat vegyítenek a helyi hagyományokból kinövő házakkal és a kolonizáció épületszemetével. Az eredmény ritkán esztétikus vagy épp működőképes, dehát nem mindig ezek az urbanizáció céljai 🙂
A napunk nagy észét így beszerzésekkel töltöttük Kampalában. Elmentünk a legnagyobb és legmenőbb plázába, vadásztunk értelmes szuvenírt és betévedtünk egy könyvesboltba is. A választék lélegzetelállító volt, még Neufertet speciális mérnöki szakkönyveket is lehetett kapni. Az árak is lélegzetelállítóak voltak, a helyi élővilágról szóló értelmesebb könyvek (puhakötés, kis formátum) 10-15 ezer HUF körül mentek. (Összehasonlításul ugyanezek amazon.com-on 8-9 ezer HUF.) Megnéztünk 2 nagyobb élelmiszerboltot is, az árak meglepően magasak. Egy üveg másfél literes víz 130 HUF. Nagyjából hazai árak vannak, de inkább a felső szegmensből. A választék jóval szűkebb, mint nálunk. Nagyon jó gyömbéres kekszet és üdítőt találtunk, de a kenyér például borzalmas, édes ízű puha izé, meg szotyi helyett lehet kapni szárított apróhalat, ami ételnek minimum véleményes.
A pláza után visszacaplattunk a hotelbe, útba ejtve a jobb napokat látott vasútállomást, de túl sok vizuális izgalmat nem tartogatott. Az egyetlen vicces nüansz egy hosszú épített kerítés volt, aminek minden szakaszára a helyi választásokkal kapcsolatos szövegeket festettek, például ezt:

Aztán eldőltünk kicsit, mert a trópus tényleg leszívja az embert. Ezen az éghajlaton az aktivitási szinted leesik  és ott is marad, egyszerűen nem bírsz gyüszmékelni. Nem is baj.
Délután  azért felkerekedtünk megnézni a helyi piacot. Ez hasonló a marokkói vagy az indiai piac-élményeimhez: mindent lehet kapni, sokan a földre terített rongyról árulják a mangót vagy épp a tyúkot, gumicsizmát, stb. Ami itt új volt, hogy az árusok a gyümölcsből csinos kis rakásokat építenek, illetve hogy a piac túlterjeszkedik a piacnak szánt építményen, a körülötte lévő szabad területen, az utcai járdákon és a környező háztömbök utcafronti és udvari részeit is elfoglalja. Gyakorlatilag a piacot körülvevő városrész nyüzsgő méhkas-szerű a sok árustól és vevőtől. A felújított varrógépektől kezdve a nagy átmérőjű, ipari vízkezeléshez való szelepeken át mindent lehet kapni. Kivéve persze szalmakalapot, amit én szerettem volna venni.

Az egész nap látottak elgondolkoztattak. Ahányszor harmadik világbeli országban jártam, mindig jellegzetesen zavaró ellentéteket vettem észre. A kettészakadt társadalom, a gazdagok és szegények közötti óriás távolság könnyen szemet szúr. Az inkonzisztens, vagy épp egysíkúan színvonaltalan épített környezet. A saját kultúrájuk és a nyugati civilizáció bizarr keveredése – a Himalájában Indiában a szakadt sátorban élő ember az okostelefonját nyomkodja. Az univerzálisan elterjedt, ámde botrányos szinten használt angol nyelv. A TV-ből ömlő popkultúra, a csillogó luxustermékek reklámjai a plakátokon, a tövükben a nyomornegyeddel. A Messi mezbe öltözött fekete kisfiú a földfalú kunyhó ajtajában. Ezek nekem mind egy szakadásról árulkodnak, arról, hogy sérült a kultúrájuk, a civilizációjuk folytonossága.
Nem először töprengek el azon, hogy vajon mi lett volna ezekből a távoli országokból, ha mi európaiak békén hagyjuk őket fejlődni, a saját útjukon? Vagy ha nem a kolonizáció erőszakos módszereivel közelítünk feléjük. Nem tudjuk, de az biztos,hogy a jelenkori problémáik nem teljesen függetlenek a társadalmukat a gyarmatosításkor ért sokktól. Tagadhatatlan, hogy a kolonizációval nyertek is a világnak ezek a részei, de a mérleg nem mindig pozitív.
Mindenesetre a téma nagyon érdekes és arra is rájöttem, hogy nagyon keveset tudok a gyarmatosításról. Szerencsére a Bradt kiadó Uganda útikönyve és a Kampalai könyvesboltban talált Keith Sommerville: Africa’s Long Road Since Indipendence elég jó olvasmányok a témában.
És érdekelne az is, hogy ti milyen könyvet ajánlanátok Afrika történelméről vagy a gyarmatosításról?

Holnap folytatjuk, beszámolunk a Kidepo Valley nemzeti parkról és az ottani élményeinkről. Tartsatok velünk a vadonba!

Kriszti

0 thoughts on “Hosszabb bejegyzés Kampaláról és más egyebekről

  1. Úgy hallottam, hogy ezekben a szegényebb harmadik világú országokban, ahol a készpénz birtoklása nem életbiztosítás, és a bankokban is a számlanyilvántartás papíralapú, a mobiltárca megoldások hirtelen elterjedtek. Vagyis ezért is szükséges mobil eszközt birtokolni.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.