Fára mászó oroszlánoktól a gorillákig

Fára mászó oroszlánoktól a gorillákig

Ott jártunk, hogy feljöttek a vízilovak a sátrak körül rendet rakni.

A következő délelőtti program egy újabb csimpánz trekking volt, de ezúttal egy elég különleges helyen: a Kyambura-gorge-ban (szurdok), aminek az a specialitása, hogy egy szavannás rész közepén fekvő dzsungel, és addig nem is lehet látni, amíg közvetlen oda nem ér az ember.

Ismét jó kis rohanás volt (a csimpánzok elég haladósan közlekednek), de itt is sikerünk volt: ráakadtunk az itt élő közösségre hamar. Jó volt a hangulat, mert sok kaját találtak épp, és nem bosszantotta fel őket a jelenlétünk. Láttuk a csoport elnökét, egy idős hölgyet, sok fiatalt és egy picit is. Náluk az a gond, hogy a művelés elzárta őket a többi közösségtől és a nőstények általában más közösségbe költöznek ivarérett kortól, így a csoport ki is halhat ha ezt nem sikerül megoldani.

Láttuk egy elefánt csontvázának részeit is, aki ide érkezett meghalni. A koponyát alig tudtam megemelni…
Begyűjtöttünk pár csípést itt is (kezdjük azt gondolni, hogy a mindenféle repellentekről a helyi szúnyogok egyáltalán nem hallottak, így azok teljesen hatástalanok), de egyelőre semmi jele annak, hogy bármit elkaptunk volna – szerencsére.
A visszaút során azért láttunk még pár elefántot, antilopfélét, ilyesmit. Egy szusszanásra és egy ebédre visszamentünk a szállásra (Bush Lodge), és következett a délutáni hajókázás a Kazinga csatornán.
A szemünket elég nehéz volt nyitva tartani, egyrészt a vízilóles miatti hajnalozások, másrészt a rendszeres koránkelés miatt: a vadak nincsenek tekintettel arra, hogy a turisták esetleg elfáradtak.
A hajóútról és az azt követő hazaautózásról már láthattatok pár képet az előző postban: háton fekvő víziló, vérengző leopárd, de azért itt egy krokodil, tessék:

A második éjjelre készültünk, gép állványon, ébresztő felhúzva. De sajnos csak egy kolléga jött MEO-znia tegnapi melót,és olyan tempóval ment végig a kempingen, hogy mire feltápászkodtam, hogy lefotózzam már messze járt. Marad az élmény fejben:)

Reggel indulás tovább: az eddigi legbitangabb úton elmentünk Ishasa-ba, ahol a világ leglustább oroszlánjai laknak, kaja után felmásznak a fára, és ott csinálják a semmit estig.

Menet közben akadt még pár érdekesség, pl. az erdei disznó, amitől még az oroszlán is fél:

Ill. a nagyon ritka 3 szarvú kaméleon, amit helyi gyerekek mutogattak, remélem vigyáznak rá…

Kicsit aggódtunk, hogy a fos úton vissza kell menni, de szerencsére nem, egy másik hasonlón tovább, mi legalább fejben különbség. Útközben megálltunk enni egy igen fancy lodge kajáldájában, és az út során először nem igazán volt jó. Steaket kértünk, szokás szerint megosztva az adagot (ilyen klímán egyszerűen nem vagyunk éhesek), de a medium-rare itt inkább a cipőtalpra hasonlított, mint egy steakre.
Utána az úton megvettük a következő banán és avokádó adagunkat,kb 1 dollár értékben (ez úgy 2 napig elég kettőnknek), és úgy adják az avokádót,hogy aznapra vagy holnapra akarjuk elfogyasztani (a megfelelő érettségűt adják)

Délutánfele elértük a Bwindi NP határait, azaz elindultunk fel a hegyvidékre. Ismét nagyot változott a táj: magunk mögött hagytuk a szavannát, és a pokol meleget, jöttek a meredek hegyvölgyek, és a ZÖLD mindenütt. A füvet felváltotta az őserdő ill. sajnos sok helyen az ültetvények.
Sokat olvastam már az őserdő irtásról, de most láttam először, hogy miképp is néz ez ki közelről. Már értem, nem olyan látványos, mint a TV-ben, nem nagy gépekkel, tűzzel folyik az irtás (épp most), hanem szépen fokozatosan átveszi a helyet a föld tüdejétől a termelés, az oxigéntől a profit.

Tea, kávé, banán, egyebek. Amiből nyugaton jó sok pénzt lehet csinálni (itt nem, ahogy az árakat nézem). És ráadásul itt még eddig jóformán csak borzalmas teát és kávét sikerült inni, de lehet,hogy ez nettó pech.

Estére megjöttünk a szállásunkra a Bwindi-ben, egy kis faluba, ahol épp a heti piac volt, jó nagy felfordulással az út mellett, 1000 ember (másnapra nyoma sem volt az egésznek) A szállás megint sátor egy tető alatt, és jóformán minden fából-fűből, kivéve a vizesblokkot. Éjjel akkora szél volt, hogy azt hittük elviszi az egész sátrat,Kriszti alig aludt, pedig másnap jött az úgy egyik fénypontja: a gorilla tracking!

Ez úgy néz ki, hogy egy kb áthatolhatatlan dzsungelben (Bwindi Inpenetrable NP) folyamatosan nyomon követik a gorilla családokat, és az ő segítségükkel találjuk meg a gorillákat.
A látszat ellenére ez nem az állatok egrecírozatása a hülye turisták kedvéért, hanem egy igen komoly megőrzési program, amiben a turisták is részt vehetnek egy picit. Az állatokat folyamatosan figyelik, ha betegek lesznek gyógyítják, és védik az emberek támadásaitól. A belépődíjból jelentős összegeket, képzést és munkát kapnak a helyiek, így lebeszélve őket az erdőirtásról és a gorilla vadászatról. Ez egy jól kitalált és működtetett komplex megőrzési és támogatási program.

Szóval maga a trekking úgy nézett ki, hogy rövid eligazítás után nekivágtunk az erdőnek, 2 őrrel és egy vezetővel, aki vágta nekünk az utat és folyamatosan rádiózott/huhogott a nyomkövető emberekkel, hogy megtaláljuk egymást. Szerencsére ők már kora reggel a gorillák nyomára akadtunk, így kb 1,5 óra kemény terep után létrejött a találka.
Meg sem próbálom leírni, hogy milyen érzés, ki kell próbálni. Ezek az állatok tényleg nagyon emberiek, és ott vannak pár méterre. Határozottan tudomást vettek rólunk, kíváncsiak voltak, és a vezetővel-trekkelőkkel kommunikáltak is hangokkal. Egy órát lehet az állatokkal tölteni, ami úgy elrepül, mint egy pillanat, megszűnik az időérzék.

Hátra volt még a visszaút, ami annak fényében, hogy szerintem min 30%-os emelkedés mellett volt 200m szint a sűrű bozótban, elég kemény volt, ide kellene futóverseny:)
Óriás szerencsénk volt az idővel is (nem úgy a helyieknek), hogy már 2 hete nem esett az eső, így nem fülig sárosan, térden csúszva kellett az erdőben közlekednünk.
Volt szerencsénk továbbá beszélgetni egy párral, akik saját autóval túráztak Dél-Afrikából indulva már tavaly november óta, és kifaggatni őket arról, hogy miképp is megy ez, és hogyan van az autó felkészítve.

Visszamentünk a holminkért a szállásra, majd indultunk tovább az őserdőn keresztül a Bunyonyi tóhoz, ami egyrészt Jason, a sofőrünk szülőfaluja mellett fekszik, másrészt lehet benne fürödni,
harmadrészt Afrika 2. legmélyebb tava (állítólag 900m), negyedrészt pedig pazar szállásunk van, uszkve 45 dollárért, privát terasszal, full fából, fűből.

Ma este már Rwandában alszunk, és készülünk a vulkán mászása, ami (tengerszint feletti magasságot tekintve) mindenképpen a túra csúcspontja lesz: a 3600m magas Nyiragongo vulkán a cél Kongóban.

Ákos

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.