Közlekedés Srí Lankán

Közlekedés Srí Lankán

Egy utazás során szeretjük megismerni más világok kultúráját, aminek része a kaja, a szokások és persze a közlekedés is. Mivel közlekedni muszáj, ezt mindenképp meg fogja az ember fia/lánya ismerni. Level1: felülsz egy buszra/vonatra/tuk-tuk-ra. Már itt is lehet szépen rettegni, ha az ember igazán akar, de mégis az autentikus élmény, ha aktívan részt is veszünk benne.

Ezen okból született meg a döntés: a srí lanka-i tartózkodásunkat azzal fogjuk kezdeni, hogy bérelünk egy autót 4 napra, és bejárjuk a hegyeket, mígnem találkozunk a BTS szörftáborral és néhány napig együtt töltjük a szünidőt. A másik ok persze az volt, hogy a rövid időt jobban ki tudjuk használni, ha van járművünk. Na itt ez nem feltétlen igaz 🙂

Először is azt kell tudni, hogy Srí Lankán “balos” közlekedés van, ami kb. az angliaival egyezik meg, annyi különbséggel, hogy itt a szigorú szabályok helyett egyfajta közösségi bizalom vezérli a rendszert.
Ez alatt azt kell érteni, hogy a résztvevők a legőrültebb helyzetekbe is belemennek, bízva abban, hogy a másik fél majd hozzá fogja segíteni őket ahhoz hogy ne halálozzanak el még ott a helyszínen. Mindig mindenhol mindenki előz és dudál, jelezve hogy ott van, és nem szándékozik a megkezdett manővert dolgavégezetlenül befejezni. Annyi segítség van, hogy sok esetben van kb 50-60cm útfelület a szélső felfestésen kívül, amit szükség esetén még be lehet vonni a hasznos területbe.

A közlekedés az alábbi járművekkel történik:
– Motor/robogó: 100-150 ccm körüli járgányok, a part közelében igen gyakran szörftartó készülékkel kiegészítve (inkább dominál a robogó, de ez olyan szép volt…)

– “Tuk-tuk”: 3 kerekű szállítóeszköz, a gazdaság motorja, tele van vele az ország.

A személyszállító kivitel 3fő+sofőr szállítására alkalmas, ill. a tetejére fel lehet kötni dolgokat, nekünk 5 szörfdeszkát biztosan sikerült. Önindítós, de van egy berántó karja is, ami a kézifékre hasonlít, csak hosszabb, és erősebben kell rángatni. 3 sebességes markolat váltója van, mint tán a régi Komár mopednek volt. A vicces az, hogy van benne egy kar+bowden-nel működtetett “hátramenet”, ami egy egyszerű plusz irányváltó: ilyenkor hátrafelé van 3 sebességünk… A jármű kis gyakorlással könnyen vezethető, de óvatosan, a kis utánfutás miatt (skálakocsi…) agresszívan reagál a kormányzásra és elég borulékony (3 kerék), főleg ha meg van pakolva a teteje. A legfontosabb, hogy a tuk-tukokat optikailag tuningolni kell, erre szemmel láthatóan a jármű értékével összemérhető pénzek kerülnek elköltésre. Leggyakoribbak a krómozott tartozékok, a különböző matricák (Bob Marley, Karib tenger kalózai), Buddha szobrok, műanyag rózsák és műszőr borítások, ledes futófény és persze az elmaradhatatlan “nagyzene” (igen, az is belefér…).

– Személyautó: régiek, újak, ismerősek, ismeretlenek. És van néhány említésre méltó japán youngtimer, pl ez:


– Kisteherutó: semmi extra, viszont ez a lenti típus nekem egy BMW, ami beszorult a Halálcsillag szemétösszenyomójába. Nem? (innen nem látszik, de ez egy pickup, lehet még az X5-nél lejjebb:) )

– Távolsági busz: ők a világ urai. Ránézésre 60 éves kiszuperált cirkuszi darabok, de valójában bitang erősek, és ők a hely “fehér furgonjai”, amiktől rettegni kell. Állítólag azért mennek, mint az ökör, mert a személyszállítás teljesen szabályozatlan, és mindenféle cégek üzemeltetik a járatokat egymással versengve, hogy ki gyorsabb, és hány járatot visz egy nap. A BUSZ NEM LASSÍT, ő mindig befejezi az előzést. A busz sokszor nem áll meg, hanem fel kell rá ugrani.
Viszont nagyon szép. Ja, nem 🙂

– Vonat. Na ő nem sokat zavar az autóvezetésben, viszont el lehet vele jutni nagyon olcsón és lassan az érdekes helyekre. A hegyekbe menő turistaforgalom nagy része vonattal szeretne eljutni, ezért a jegyszerzés állítólag nehéz. A pálya állapota katasztrófális (alattam 15cm-t süllyedt be nem egy talpfa), viszont a vonat olyan lassan megy, hogy ez nem gond. A szerelvények ránézésre a két világháború közöttiek, és a hegyi vonal über szép (hegyek, dzsungel, rizsföldek, folyók), legközelebb tuti vonatozunk a hegyekbe…

-Kerékpár. Ritka látvány, a tengerparton jött szembe néhány. Közös tulajdonságuk, hogy a hajtáslánc minden eleme kötelezően rozsdás. A ritka kivételeket mind európaiak hajtották. Egy-két érdemi példányt  (=szép single speed vagy országúti) láttunk, a többi mind özönvíz előtti vagy legalja teszkósmonti. Az ország nagyrészében túlzott merészség is a kerékpározás. A hegyekben csak helyi fiúkat láttunk kerékpársportolni, minimum 30 éves pályavázakra épített valamiken. Még Kriszti sem vágyott biciklizésre Srí-Lankán, ez pedig sokat elárul 🙂

Kicsit a vezetési élményről:
A jobbkormányos autó inkább elforgatás, mint tükrözés. A kormány átkerült a jobb odalra, az index és az ablaktörlő helyet cserélt, de a váltóval semmi különbség. Rém zavaró, hogy az alacsony fokozatokat magamtól eltolva kell kapcsolgatni. A vezetést meg lehet szokni hamar, de nekem mindig gondolkodós, balra kisív, balkézszabály? (ezt nem is tudom…) Eleinte sokat töröltem az ablakot index helyett. Nagy könnyítés, hogy a forgalom nem gyors, egy 40-es átlag már egészen szép teljesítmény, 60 fölé ritkán megy az ember a hegyi vidékeken, NINCS 20 MÉTER EGYENES. Ha nem jönne feszt szembe valaki, akkor azt mondanám: gyerünk ide motorozni. De jön:) Meg elég sok kutya is fekszik az úton. Ezek a jószágok kifigyelik, hogy mi a tipikus nyomvonal, és néha a sávba métert is belógva alszanak az úton, teljes nyugalomban.
A hegyvidék után rátettünk még egy lapáttal: bemerészkedtünk Colomboba, ahol a soksávos utakon megy a Brown-mozgás (ld. gázmolekulák). Nagyon kell figyelni, mert néha kizárólag az jelzi a melletted levő sávváltási szándékát, hogy megtette a manővert. Főleg ha ő egy busz. Ez az izzasztós kategória volt nekem, nem lennék itt taxis.

Az autón és a tuk-tukon kívül természetesen ki kellett próbálni a robogózást is. Ez a parti vidékeken nagyon jó opció, mert elég olcsón (1000 rupia/nap) lehet hozzájutni és a szükséges távokra 2 személlyel is bőven elég. Motoros/robogós rutin erősen javasolt, a káoszt át kell látni gyorsan.

A benzin nagyon olcsó (95-ös: 128 rúpia), viszont sok helyen csak 92-est lehet kapni, ami a bérautóba nem jó. A kutak viszonylag ritkán vannak, de jól felismerhetőek, néha még európai céglogó is előugrik.

Az autóbérlésről.
A Sixt-nél (nem fizettek a reklámért) béreltünk, reptéri felvétellel. Érdekes volt, hogy csak egy táblás ember várt, és 1-2km-re volt az irodájuk (egy konténerben), ahol kb 10 perc alatt már meg is kaptuk a járgányt (Hyundai EOS). Előre leleveleztük a jogosítvány honosítást (nem is tudtam róla, hogy szükséges, 2-3 órás procedúrást sikerült így megspórolnunk az átvételkor), ami a nemzetközi jogsi alapján 4000 rúpia fejében történik és kötelező. Értelme semmi, de a hivatal az itt is hivatal…
Az autó körben tele volt mindenféle apró sérüléssel, ami jó hír, mert az állapotlap úgy nézett ki, mintha egy ovis összerajzolta volna, erre már nehéz lett volna új károkat felvinni – szerencsére nem is voltak.
Max az aljától tartottam kicsit, 1x lementünk az útról egy “busz előz buszt szemből” szituációban és magas volt a padka. A leadáskor nagyon jófejek voltak, nem tudtunk megtankolni, elég volt odaadni a benzin árát, elfogadták teljesítettnek.

A bérlést az élmény miatt nem bántam meg, de már látom, hogy időt nem nyertünk vele érdemben, mert folyamatos a buszközlekedés és vonattal is eljuthattunk volna a hegyekbe, ha rendesen utánajárunk. Az egyetlen hely amiben az autó sokat segített: a Bambarakanda vízesés (Sri Lankán a legmagasabb) meglátogatása, ami eléggé kiesik a buszútvonalakból. A net tele van róla képekkel, a melette levő szikla meg szerintem sokkal viccesebb:

Ha legközelebb jövünk (már pedig jövünk), akkor tömegközlekedni fogunk, de csak az élmény kedvéért…

Folyt köv. szörffel, tengerparti lazulással és gasztróval.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.