Az egész kirándulás innen indult: szörftábor Srí Lankán a BTS csapatával, és ehhez hozzácsatolni érdekes helyeket, amik innen már jóárasítva elérhetők. Én először nem is akartam szörfözni: mit bohóckodjak a sok szörfözni tudó között (pont mint 20 évvel ezelőtt a sieléssel…)
Helyette lehet búvárkodni, strandolni, enni (na azt pont nem kéne egész nap – pedig isteni hal és tengeri izé felhozatal van), meg dögleni, vagy csak ezt nézegetni:

Végül mégiscsak a szörfözés mellett döntöttem, kipróbálom hátha megtetszik. És így is lett.

Hogy is néz ez ki – hátha valaki más is kedvet kap:
Először is a kezdők számára készült deszkák valamiféle habanyagból vannak, hogy lehetőleg ne verje az ember a saját fejét bucira míg ügyetlenkedik az elején. Persze nem kötelező ügyetlenkedni, de a legtöbben azért ezt tesszük.
Szóval: az ember kap egy nagy “hab” deszkát, amit egy kötéllel (leash) az ember a hátsó bokájához kötöz, miután szépen végigcsinálta a bemelegítést és a felállás gyakorlást párszor. Ez úgy néz ki, hogy fekszel hason a homokban, eljátszod, hogy jön a hullám, evezel párat, feltámaszkodsz majdnem csípőmagasságban, felhúzod a hátsó lábodat majd felugorva az elsőt is felteszed a helyére. Elmondva is pont olyan hülyén hangzik, mint megcsinálni az első 10 alkalommal. Aztán már olyan jól megy, hogy közben ki is tudsz inteni, hogy két felest meg 3 sört kérsz:)

 

A szörfözés – főleg a kezdő szinten és némi túlsúllyal – nagyon erőpróbáló sport. Először is kell egy csomót evezni, hogy bejuss a hullámok elé (whitewater) / mögé (zöldhullám). Utána befordulsz nekik háttal, majd kivárva a megfelelő pillanatot jön egy jópár karcsapásos igen intenzív evezés, majd az – általában csúfos borulással végződő – felállási kísérlet. Ha sikerült bekerülni a hullám letörésébe, az egész a fejedre esik és elkap a daráló. Ilyenkor pár másodpercig a fent-lent is értelmét veszti és az egyetlen feladat a fejet védeni az esetleg ráérkező deszkától. Ha ez is megvan, akkor már csak össze kell szedned magadat, és elindulni vissza a hullámok mögé újra. Általában jön 2-3 hullám, ami pont a fejedre fog törni és megint megpróbál bedarálni. Ha megtanulod hogy ilyenkor ugorj fel, és emeld/dobd át a deszkádat is felette, akkor nyersz egy csomó energiát.

Felmerül a kérdés, hogy mi is a jó az egészben. Hát az, hogy amikor a sok kitartás, és az összes szentek egyenkénti lepotyogása után végre elkezd sikerülni 1-1 felállás, akkor a hullám valami rejtélyes módon az embert deszkástul megragadja és csak viszi előre. Na ez igen fasza érzés, emiatt szörfözik az a sok ember.
Illetve nekem még nagyon tetszik, amikor a kicsit nagyobb hullámban elindul egy csomó ember, és csak azt látni a fehér habokban, hogy repülnek a deszkák az ég felé, az emberekből meg csak kezek/lábak látszanak, szintén az ég felé mutatva:)
Persze ebben van némi káröröm is, de az legalább mindig őszinte:)
Nekem is voltak ilyenek, a legnagyobbat éppen deszka nélkül sikerült esnem, mikor este bementem a hullámokban ugrándozni. A fejemre/vállamra estem, jót reccsent és ráadásul nyomban kiderült, hogy a frissen vásárolt fürdőgatyámat se a másikra kellett volna felpróbálni, mert így vagy fogom végig, vagy az egyik hullám leszedi rólam…

A szörfözésnek még vannak nagyon fontos kellékei a deszkán kívül, ami persze kétségtelenül a legfontosabb. Például a boardshort (térdigérő fürdőgatya – megfelelő méretben, ld. feljebb), ami nem csak menő, de egy csomó horzsolástól is megment – már ezt is tudom. Vagy a lycra néven futó elasztikus felső (ld. fenn a láthatósági zöld színű engem), ami egyrészt véd a naptól másrészt annyira csúszik a deszkán amennyire kell, így marad az ember hasán is bőr. És az ezer faktoros napkrámek (cink), ami legfőképp nem a menősége miatt fontos, hanem azért, hogy az ember ne égjen porrá: a nap _tényleg_ brutális.

A szörfözés általában reggel és délután történik, mert akkor jó a hullám, ill. akkor elviselhető a nap. Egy session kb 2 óra, addigra az ember ki is fárad, mint a dög, ill. nagyon megszomjazik. A parton a jobb helyeken mindig ott vannak az élelmes vendéglátósok és már csinálják is a szívószálas kókuszt meg a mindenféle turmixokat. A sör is jólesik, a tömény kifejezetten ellenjavallt már ha szörfözni is akarsz utána.

A szörfözés úgyszintén fontos kelléke a szörf szállítása – már ha az ember kicsit is komolyan veszi magát és nem csak úgy odaesik egy “spotra” és bérel egy deszkát a parton. Ha egyedüli szörfös az illető, akkor lehet menni gyalog (ez csak akkor menő, ha rövid deszkával megy az ember), hón alá csapva, az orrát kicsit lógatva kell vinni. Lazák viszik még fejtetőn, de azt nem tudtam eldönteni, hogy ez menő-e vagy csak laza. Ha messzebb van a lakás, akkor szóba jöhet a bicikli, de akkor egy kézzel kell kormányozni, ez is menő, amíg nem esel el. A legkúlabb, amikor a robogó/motor van felokosítva egy szörftartóval, de ilyen robogót nem lehetett bérelni sajnos. Ez itt modjuk egy díszdarab egy étteremnél Galle-ban, régebbről.

Mi csoport voltunk (~15 fő), így a szörföket egy kis platós jármű hozta mindig utánunk, vagy épp ahova gondolta, időnként adódott némi várakozás mire előkerült az ember a deszkákkal. Pár deszka nem fért fel, ezeket egy tuk-tuk tetejére kötöztük fel a már említett leash-ekkel, ami az egyébként is instabil 3 kerekűt még alattomosabbá tette.

A szörfözés mellett a szörfösök még buliznak. Sri Lanka ezen részén (Galle-tól kicsit délre, Koggala –Weligama táján) erre is van lehetőség. A bulizás minimál kivitele – ezt a helyiek művelik – hogy 1-1 jobban felhifizett tuk-tuk-ból ordít valami, és a gépet körbeitalozzák a fiatalok. Efölött van eggyel, mikor a strandi kókuszáruló hely alakul át bulivá, itt már vannak turisták is. Még egyel feljebb vannak a “buli” helyek, amiknek már neve is van, és van rendes pult, koktélok, pultoslányok, meg zene DJ-vel. A számunkra elérhető mindennekateteje pedig a Zazou nevű, magyarok által gründolt és üzemeltetett MEDENCÉS bulihely (Kriszti posztjában már volt róla kép), ahol az árak is észrevehetően illeszkednek az adottságokhoz, de még kifizethetőek.
Nagyon kedves volt a fogadtatás, a kedvünkét magyar nosztalgiabulit tartottak, és egy egészen szürreális vizibuli kerekedett, amin az is segített, hogy Dóri szörfbarátunk épp a szülinapját ünnepelte – egy nagy üveg vodkával. A bulit egy huszáros “estimese-főcímzene” zárta, és 5 perc múlva már az utcán voltunk, a bezárás így elég expeditívre sikeredett.

Összegezve a szörf jó játék, eléggé rendbeteszi az erőnlétet, ha az ember kellő időt tud vele tölteni, ill. tökéletesen kikapcsol. Ha a vízben a melón gondolkodsz, akkor garantáltan be fog darálni minden hullám, és akkor kiverődik az aggyal együtt meló is a fejedből. Biztosan megyek máskor is szörfözni, ha lehetőségem lesz rá.

A szörfözésen kívül voltak még érdekes dolgok Sri Lankán. Elmentünk pl. sétálni, és ezt az elhagyatott GT500-as(ított?) Mustang-ot sikerült felfedezni:

A kreativitásnak itt sincs híja, Galle-ban egy boltban erre a kincsre leltem (hajolgatásmentes kutyagumi felszedő):

A halpiac pedig úgy néz ki, mintha egy Attenborough film szereplőit rámolták volna ki, aki nem kelt el, az pedig napozhat.

Itt is voltunk, de sajnos a legnagyobb bánatomra 10 méteres Garfield szemű fekvő Buddhákat találtunk Iron Maiden koncert helyett:(

Továbbá ezen a környéken laknak az (általam) frissen felfedezett Trump-majmok is:

Nem maradhat el természetesen a szereléssel kapcsolatos fotó sem. Ahogy a suliban tanultuk, a szerszámokat szép rendben, a környezetüktől jól elkülönítve kell elhelyezni munka közben. Az olajos dolgok tök máshogy néznek ki, mint a homok, tehát ott a helyük!

Végezetül pedig eljött az idő, hogy elbúcsúzzunk Srí Lankától és a szörfös csapattól. Az utolsó esténkre már nem volt szobánk a szuper szállásunkon, így át kellett költöznünk a szomszéd faluba egy igen zajos szállásra. Janó meggyőzőtt minket, hogy a délelőtti repülőnket bőven el fogjuk érni, ha hajnali 4-re kérünk egy tutibiztos transzfert Colomboba (2,5 óra az út), így eggyel több esténk marad együtt. Megvettük az ötletet, mindösszesen 2 probléma lett:
1. Életemben először elnéztem a repülő napját. Szerencsére a jobbik irányba, nem lekéstük, hanem lett egy plusz napunk szörfözni, motorozni (100km biztosan összejött, de mivel az óra nem működött, így csak a térkép alapján tippelem), és nézelődni
2. A tutibiztos transzfer nem jött össze, mert a sofőr a hotelünktől 500 méterre a vaksötétben elaludt, és nem lehetett elérni telefonon. Szerencsére a szomszéd hotelhez szintén jött egy transzfer és bekuncsorogtuk magunkat hozzájuk.
Ázsiában semmi sem biztos, csak ami már megtörtént. Mindenestre a repülőt elértük, és irány Kuala Lumpur.
Innen folytatódik a történet.