Srí-Lanka gasztrosznob-szemmel

Srí-Lanka gasztrosznob-szemmel

Elmaradhatatlan rovatom következik, hiszen sok egyéb mellett azért szeretek nagyon utazni, mert olyankor mindenféle új étel-itallal és fogyasztási szokással ismerkedhetek meg. Srí-Lanka ezügyben sem okozott csalódást.
Kezdem az italokkal, az a rövidebb 🙂 Srí-Lankán értelmezhető keretek között lehet alkoholhoz jutni, bár nem olyan egyszerűen mint otthon. A sört és bort és egynémely töményeket erre a célra szakosodott italboltokban árulják, amiket megtévesztően vine store-nak neveznek. Bort ugyanis elég ritkán és drágán árulnak ezeken a helyeken. Aki nehezen viseli az életet szeszkó nélkül vagy nem kíván a monopol szolgáltatóknak kiszolgáltatva (ehhhehe) lenni, az vásároljon be a reptéri dutyifríben. Átszálláskor is. Tény azonban, hogy sört könnyen és nem eszelős pénzért lehet szerezni bárokban és éttermekben is. Mármint a helyi, sörnek nevezett márkákat. Jellemzően a Liont. Pilznert itt ne keressen senki, Carsberg, Heineken akad, de ha már valami, akkor a Foreign Extra Guinness a helyes választás. Kár hogy kevés helyen adják.
A nem alkoholos italok kedvelői jobb helyzetből indulnak: kólafantaszprájt kb mindenhol van, és ami sokkal jobb, hogy egzotikus gyümölcsök frissen préselt levei könnyen és nagy választékban elérhetőek szinte bármilyen bárban vagy kajáldában párszáz forintokért. Nekünk eléggé bejött a soursop, rambutan, dragonfruit, sour orange, starfruit, ananász, passionfruit, papaya, banán. Ezen kívül a legalapabb nemalkoholos ital a kókuszvíz, egyenesen a kókuszdióból. A tálalás néha egészen művészi.

kókuszvíz – egy elegáns dizájn

Apropó, gyümölcsök: a mangónak sajnos nem volt szezonja, finomat legalábbis nem kaptunk sehol. Ellenben a papaya nagyon ment, sőt mindketten leküzdöttük az ellenérzéseinket a papaya elsőre tapasztalható seggszag-ízével szemben: limeot kell rá csöpögtetni, ami semlegesíti a mellékízt és csúcsra járatja a jó papayaízt. Megy persze mindenhol a jackfruit, a pici banán, meg a nem annyira édes dinnye is. Citrom helyett lime, és a személyes kedvencem a savanyú narancs, ami a., zöld, b., valójában kicsit keserű és sokkal kevésbé édes, mint az általunk ismert.
Kávé és teafogyasztásban vegyesek a tapasztalataink. A kávét itt török kávé-szerűen isszák: egyszerűen leforrázzák az őrölt kávét és hagyják leülepedni. Tejet ritkán isznak hozzá, de lehet szerezni és teljesen iható. A tea kicsit olyan itt, mint a kávé Ruandában: kurva jó teákat lehet kapni fillérekért, de a vendéglátásban általában átlagos filteres teát adnak és csak a jobb helyeken van minőségi filteres, esetleg szálas tea.
A kaja első és legfontosabb tulajdonsága hogy itt kicsit minden csíp. Nekem ehhez el kellett hagynom a komfortzónámat, mert az emésztőrendszerem sajnos nem erre van méretezve, rosszul bírom a csípős bármit. Viszont a határaim lassú de biztos tágításával 10 nap alatt eljutottam oda, hogy a 10-es skálán 6-os erősségű curryt is élvezni tudjam (befelé legalábbis). Vannak alapkaják, amik a sziget belsejében és a parton is hasonlóak. Az egyik a sri-lankan curry, ami rizs, min. 3 féle zöldséges-szószos fogás, van hozzá pickle és egy választható húsos tétel, ami többnyire hal vagy csirke. Aztán van a chicken fried rice, ami wokban pirított rizs, zöldségekkel, csirkehúsdarabokkal és némi csípőssel. Csípős szószt amúgy is adnak mindenhez, biztos, ami biztos és ami ártatlan ketchupnak néz ki, az is lehet maró anyag. A hegyekben kóstoltunk még devilled fisht, ami brutálisan erős volt. Számos fogást illetnek devilled előnévvel – azokkal mind érdemes óvatosnak lenni.
Sok helyen lehet egyébként kínai és indonéz jellegű kaját is kapni, meg ahol sűrűn vannak a turisták, ott pizzát és hamburgert is. Mi jobbára a helyi kajákra koncentráltunk. A parton több kedvenc helyünk is lett: a szállásunkhoz tartozó étterem többször is remek vacsorával vendégelt meg minket, az első este kotthu-t (kottu, kothu, stb.) kaptunk. Ez helyi jellegzetes fogás, apróra vágott zöldségeket és rotit (kókuszlisztből készült tortilla-szerű lepény) kevernek össze, megküldik csilivel, szójaszósszal és felforrósított fémlapon sütik, miközben egy erre a célra készült kétkezes rozsdamentes acél aprítólappal folyamatosan aprítják-keverik. Hússal és szószokkal tálalják. A készítés zaja jellegzetes 🙂 Kaptunk egyszer indiai ötfűszerkéregben sütött tonhalat, ami isteni volt és az avokádós-hagymás burgerük meg a rákos-csilis apró rotik is tízpontosak.

egyik reggelink: felül kókusztejes lencse = dahl, balra a keszekusza tészta, aminek a nevét elfelejtettem, jobbra sambal (kókusz-citrus-hagyma-chili verzió)

A másik hely, ahova visszajártunk egy juice bar volt, ahol mellesleg nagyon jó kókuszos melaszos töltött palacsintát, meg hallal, zöldséggel és csirkével töltött batyukat is árultak. Weligamában 2 “kis koszost” is kipróbáltunk, ahol nagyjából 2 féle kaja van: chicken fried rice – ezt frissen készítik, vagy curry, ami ezesetben 1 vagy 2 féle rizst és mellé 3-4 féle zöldséges és 1-2 féle húsos fogást jelent. Az egyik ilyen helyen 400 forintnyi pénzért önkiszolgáló és all you can eat volt a curry. És finom, továbbá következmények nélküli 😉
A másik, hangsúlyos vonal a konyhában a tengeri herkentyűk és halak. A tengerparton a felkapottabb öblökben egymást érik a vendéglők, mindenhol válogathatsz az aznapi fogásból. Az árat a súly és a döglött állatok jellege határozza meg, de fejenként 2-3 ezer forintnak megfelelő rupiért már komolyan be tudtunk kajálni. Rengeteg féle hal van, meg garnéla, tarisznyarák, kalmár, sőt homár is.

 

 

 

leendő vacsoránk

A cseresznye a tejszínhabon azonban a látogatásunk a colombói Ministry of Crab-ben volt. Ez egy nagyon profin megcsinált étterem, ahol a fókusz a tökéletesen elkészített tarisznyarákon van. (Mivel kedvenc állataim, ilyenkor mindig óriási a dilemmahelyzet, de ezt vétek lett volna kihagyni. Átlag 5 évente eszem tarisznyarákot és azt is meggyónom.) Asztalfoglalás kötelező, dresszkód van és ez épp arra elég hogy a pénzes nyegle turistákat kiszűrjék. Merthogy ezen a helyen komolyan veszik magukat és meg is van az eredménye. A konyha teljesen belátható a fogyasztótérből, a leendő vacsoráddal is találkozhatsz. Az étlap klein aber fein, a felszolgálók profik. A borlap is meglepően szofisztikált az itteni viszonyokhoz képest, igaz elég drága, sommelier pedig nincs. Azért túl lehet élni 🙂 Egy xl-es méretű feketeborsos szószban elkészített rákot kértünk házi kenyérrel és 2 pohár sauvignon blanc-al. A pincér indulásnak kihozott két teljes szerszámkészletet és a partedliken kívül egy mini mobil fürdőszobát. Ettől kissé megszeppentünk, mert úgy nézett ki, mintha a szívsebészethez hasonló tudomány lenne a rákevés, amiben egyikünknek sincs nagy rutinja. Aztán ahogy megérkezett a gőzölgő áldozatunk és segítséget kértem a pincértől, elmosolyodott és azzal bíztatott, hogy a legokosabb, ha a kézzel eszek. Nos igaza volt és egyáltalán nem volt bonyolult. Melósnak melós, de a puha omlós rákhúsért megérte. Mindenestől nagyon szép kis este volt: a vacsora, a helyszín, a kiszolgálás. És annyit fizettünk, amit egy nem különösebben extra budapesti belvárosi vacsoráért. És kaptam egy csomó tarisznyarákos relikviát – nagyon megérte 🙂
Összefoglalva egész Srí-Lankán rosszat sehol sem ettünk, sőt keveset se 🙂 Menjetek oda és egyetek bátran!

ennél jobb fotónk sajnos nincs az enteriőrről

virul a fejem a rákok minisztériumában

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.