Az repülőterekrül – 1. rész

Az repülőterekrül – 1. rész

— Figyelem, az alábbi posztot hazaérkezésünk után fogjuk még frissíteni. Most a 2018. februári tapasztalatainkat tartalmazza.—

Valahol Kuala Lumpur és Ambon között fogalmazódott meg bennünk, hogy általában igen nehéz  bizonyos témákról információt szerezni a repülőterekről: ellátottság, átjutási idő, procedúrák, megközelíthetőség, csúcsidők etc.  Nekem az ivóvíz és a kajáldák, meg az árszint a vesszőparipám, Ákosnak a pénzváltás és az odajutás fonákságai. Ezen az úton hazáig éppen 15 repülésen leszünk túl, úgy gondoljuk elég informatív tud lenni, ha összeszedjük és megosztjuk veletek reptéri tapasztalatainkat. Még Jakartából Ambonba menet a módszertant is kitaláltam, így könnyű lesz rendszerezni a megszerzett információkat.

Első részben az odautunkon érintett nemzetközi repterekről írok részletesen.

1. Bécs (VIE) – Ausztria

Látogatás időpontja: 2018.02.04. este

Repülőtér elérése a városból: tudomásom szerint Bécs új főpályaudvaráról közvetlen vonat is van illetve Bpről bizonyos buszjáratok megállnak a reptéren. Mi most kocsival mentünk, ingyen behajthattunk a terminálhoz és a várakozás időtartamára vonatkozóan nem láttunk korlátozást. Józan ész, nyilván.

Terminálok száma, mérete, távolsága: ezt meg kell guglizzam, bár valószínűleg sokan ismeritek. Nagyobb, mint ferihegy és a távolságok is nagyobbak. Ezt érdemes figyelembe venni innen való indulásnál és átszállásnál.

Biztonsági és beszállítási procedúrák hossza, gördülékenysége: elég gördülékeny volt minden, csak a júzerek működése akadályoztatott: valamilyen oknál fogva a beszállókártyáink kiállítását 10 perc folyamatos gépelés előzte meg a földi kiszolgáló hölgy részéről. A procedúra az Európában nemzetközi járatokon szokásos, a becsekkoláshoz minden ellenőrzés nélkül be lehet jutni, becsekk, aztán biztonsági csomagvizsgálat, útlevélvizsgálat (Új-Delhibe repültünk), majd a beszállításnál a beszállókártya és papírok megnézése.

Tájékozódás nehézsége: abszolút nem probléma, feltéve hogy a józan eszed veled van.

Népsűrűség: amikor ott voltunk (hétvégén este), vállalható volt.

Ellátottság: általánosságban nagyon jó, vannak normál árú boltok és büfék

pénzváltás – nem vizsgáltuk

ivóvíz – a mosdóban iható a víz, a boltban nem túlárazott. A biztonsági ellenőrzésen viszont nem lehet átvinni. Utána a mosdóban megtöltöttem a palackot.

WC – Nyugat-Európában vagyunk, kérem: kultúrált, van elég és nem fizetős

étel-ital – vannak boltok és kajáldák, széles az árspektrum, nemcsak a túlárazott szar van (mint mondjuk Isztambulban vagy Budapesten)

árak – nyugat-európai árak, minimális felülárazással

2. Új-Delhi (DEL) – India

Látogatás időpontja:2018.02.05 hajnal – ekkor csak tranzitoltunk. 2016 augusztusban érkeztünk és indultunk is innen, sőt át is szálltunk, terminálváltással (azt is meg fogjuk írni egyszer, hogy milyen diszkrét bája is van annak, ha az ember egy nap alatt 3 indiai belföldi járatos repülést abszolvál 😉

Repülőtér elérése a városból: mint Új-Delhiben bármit, ezt is nagyon nehéz elérni. Óriás távolságok és dugók vannak. Ezért amikor innen indultunk, a reptér mellett foglaltunk szállást. Onnan taxival vagy tuk-tukkal (csomag és létszám függvényében) már sima ügy a reptér.

Terminálok száma, mérete, távolsága: a reptér hatalmas, 3 terminál van, egymástól 15-20 perc buszozásnyi távolságra. A nem azonos terminálban való átszálláshoz (nemzetközi-belföldi) bőven rá kell hagyni időt. Mi 2016-ban nyomtunk egy másfél órás, terminálváltós átszállást itt, csodával határos módon, filmbe illő jelenetekkel és a kiszolgálószemélyzet segítségével sikerült. Nektek azt javasoljuk, a csatlakozásra több, mint 2 órát hagyjatok.

Biztonsági és beszállítási procedúrák hossza, gördülékenysége: Ez India fővárosa, logikát semmiben ne keress. Számolj az átlagosnál hosszabb átjutási idővel (2,5 óra). Bár az új-delhi reptér a leginkább nemzetközi, a folyamatok kiszámíthatatlanok és tökéletesen hatékonytalanok: a bejáratnál minden csomagodat átvilágítják és ellenőrzik a jegyedet. A becsekk után megint átvilágítják a csomagodat, effektíve végigmotoznak és sokszor egyesével megnézik, mi van a kézipoggyászodban. Motozásnál nemenként szétválasztott sorokba kell rendeződni. Beszállásnál mégegyszer ellenőrzik a csomagokat és újra megmotoznak.

Érkezéskor az útlevél és vízum ellenőrzés elég hosszas és béna, utána a csomagok meg a többi gördülékeny.

Tájékozódás nehézsége: terminálon belül oké, viszont a terminálok közötti buszt nehéz megtalálni. szerencsére mindig van valaki, aki szívesen segít, és az esetek többségében nem értelmi fogyatékos nálad jobban fogja tudni a választ.
Népsűrűség: mondtam már, hogy ez a reptér Indiában van? – A nemzetközi terminál óriási, így abban nem tűnik nagynak a tömeg. A belföldi járatok népesebbek, és a terminál/ok is szűkösebbek. Az átbocsátási pontokon mindenhol számíts értetlen tömegre.
Ellátottság: van minden
pénzváltás – ha jól emlékszem, az érkezési oldalon a nemzetköziben sok pénzváltó és ATM volt, a csomagok átvétele után.  Átszállásnál nem volt időnk figyelni rá, az indulási oldalt nem tudom.
ivóvíz – csak a vásárolt palackos víz. Mindenhol kapni, a szokásos árszínvonalon.
WC – vízöblítéses és meglehetősen tiszta, ellenben javarészt guggolós. Nagyon vicces feliratok vannak mindenhol a használat módjáról. Ne lepődj meg, ha az ülőkén cipőnyomot vagy a falon foscsíkot találsz. Tudod, India.
étel-ital – boltok és éttermek is vannak, elég sok árak – az országhoz képest kicsit magasabb árszínvonallal

na ez pont egy olyan része az Új-Delhi reptérnek, amiből csak a motorbuzik számára derül ki, hogy Indiában vagyunk

3. Colombo (CMB) – Srí-Lanka
Látogatás időpontja: 2018.02.05 délután és 2018.02.16 délelőtt
Repülőtér elérése a városból: röviden: komplikált. Ha korán indul a géped érdemes Colombo helyett a reptérhez közelebbi tengerparti kisvárosban megszállni. Colombo minimum 30 km-re van a reptértől (a délebbi végei sokkal messzebb) a közlekedés kaotikus és nagyon lassú. Mi taxival mentünk, kifizethető, ismeri a viszonyokat és kellőképp erőszakos. A tuk-tuk is megoldás lehet kevesebb csomaggal/fővel vagy több tuk-tukkal. De csak ha a közelből indulsz.
Terminálok száma, mérete, távolsága: nem nagy reptér, egy terminál.
Biztonsági és beszállítási procedúrák hossza, gördülékenysége: Ez azért majdnem India, de nem 🙂 A bejáratnál csak jeggyel engednek be, a csomagokat itt is átvilágítják. Utána becsekkolsz, majd a kézipoggyászodat átvilágítják. Motozás nem volt.
Érkezéskor előbb vannak a pénzváltók és a SIM-árusok, utána útlevél és vízum ellenőrzés. A csomagok elég lassan jönnek ki és a tájékoztatás tökéletesen fals. Kérdezősködni kell.
Tájékozódás nehézsége: nem tökéletes, de a reptér mérete miatt nehéz eltévedni.
Népsűrűség: az van, különösen az érkezési oldalon, az útlevélvizsgálat után. Mielőtt a poggyászos szalagokhoz érnél van egy dutyifrí zóna, ahol számos üzletben műszaki cikkeket (sütő, hűtő, mosógép, etc.) árulnak. Ott sok az ember.
Ellátottság: méretéhez képest egész jó, pl vehetsz hűtőt az érkezési oldalon 🙂 pénzváltás: van az útlevélvizsgálat előtt és után is. Az utóbbinál jobb az árfolyam. ATM-ek az útlevélvizsgálat után vannak.
ivóvíz: a csapvíz nem iható. A boltokban, büfékben van palackos víz.
WC: tiszta, javarészt angol wc.
étel-ital: vannak boltok és kávézók, a választék nem fergeteges, de nem fogsz éhen halni
árak: kicsit a sri-lankai átlag felett

Műszaki bolt a vámmentes zónában. Egy a 100-ból.

Emberünk boldogan tolja a landolás után impulzusvásárolt hűtőjét hazafelé.

4. Kuala-Lumpur (KUL) – Malajzia
Látogatás időpontja: 2018.02.16 koraeste, 2018.02.19 hajnal
Repülőtér elérése a városból: nincs közel, kb 50-60 km a városközponttól. Az egyik legjobb opció a gyorsvasút, oda-vissza kb. 55 helyi pénz. Egyetlen hátránya, hogy éjjel-hajnalban nem jár. Olyankor a legcélszerűbb az Uber-szerű Grab-en rendelni/rendeltetni autót. Kettőnknek 70 helyi pénzbe került. Számolj legalább 1 órát a kijutásra.
Terminálok száma, mérete, távolsága: 2 terminál van (KLIA1, KLIA2), látszólag nem túl messze egymástól, de nem próbáltunk egyikből a másikba átjutni. Az érkezési és az indulási terminálunk is hatalmas volt és elég modern.
Biztonsági és beszállítási procedúrák hossza, gördülékenysége: köszönhetően annak, hogy ez egy komoly nemzetközi csomópont, elég gördülékeny a működése. Rengeteg check-in desk van, egy-egy légitársasághoz egy egész sor, viszont nincsenek járatokhoz dedikált check-in deskek. Szerencsére a közeli indulási idejű gépekhez van egy külön sor és figyelnek is arra, hogy emiatt ne késd le a géped. A hotelben azt mondták, indulás előtt 2 órával ráérünk kimenni, de másfél órával indulás előtt már azzal riogattak minket a becsekknél, hogy last call és siessünk. Most sem értem, miért, mert a biztonsági vizsgálat elég gyors volt és az útlevélvizsgálat is csak kicsivel volt lassabb a kívánatosnál. (Reggel 7 volt, kevés ablak működött.)
Tájékozódás nehézsége: modern, kissé sablonszerű reptér (Luton, Barcelona, Madrid jutott róla eszembe) elég júzerfrendli a dizájn, könnyű tájékozódni a méretek ellenére.
Népsűrűség: van rendesen, mint mondtam, ez egy komoly légi csomópont. Reggel 7-kor már tömeg volt, de tudták kezelni.
Ellátottság: minden van, tiszta és eléggé európai érzetű hely
pénzváltás: érkezéskor a reptéren van, de drága. ATM is van sok. Ha váltani akarsz, érdemesebb a városban.
ivóvíz: a csapvizet nem tanácsos meginni, boltokban éttermekben lehet palackos vizet venni. Ivóvízkutakra nem emlékszem.
WC: teljesen kultúrált
étel-ital: minden van, ez egy metropolisz
árak: meglepően megfizethetőek. Mint mondtuk, egyedül a pénzváltás húzós.

Patikarend a takarítóeszközök körül a budiban. Akár Németországba is képzelhetjük magunkat egy pillanatra

Cicás expresszvonat

Ti ismeritek a fenti reptereket? Ha bármilyen észrevételetek, kiegészítésetek van, nagyon szívesen vesszük!
A második repteres posztban az indonéz repterekről írunk majd részletesen, a harmadikban pedig a hazafelé érintett nemzetközi légikikötőket vesszük sorra.
Mindezek előtt azonban folytatjuk az útibeszámolónkat. Maradjatok velünk!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.