Indonézia II. – Ternate és Tidore (Észak-Maluku)
A Banda szigetek a “Fűszer szigetek” néven is futnak. Ha már ezalkalommal nem sikerült meglátogatnunk őket, ki kellett valamit találjunk, hogy ne maradjunk fűszerek nélkül. Szerencsére fűszer azért máshol is termett annak idején: a szerecsendió (nutmeg) és a szegfűszeg (clove) hazája a picike Ternate és Tidore szigetek voltak az 1600-as években.
Akkoriban két szultanátus volt itt megtelepedve, amik természetesen igencsak rivalizáltak egymással. Nagy valószínűséggel a fehér ember megérkezéséig ez a rivalizálás a nyelvöltögetésen nem nagyon ment túl, esetleg időnként némi kisebb késes-lándzsás öldöklést tudok elképzelni.
Aztán jöttünk “mi”, és Ternate a hollanadokkal (korábban a portugálokkal), Tidore pedig a spanyolokkal kötött – főként az utóbbi felek számára előnyös – szövetséget. Ekkor jelentek meg a ma is látható erődök, amiket a mi európai erődökhöz szokott szemünk azért megmosolyog, mert kis gyakorlással azért át lehet köpni felettük. Szóval elég picik, de mindenképp érdemes megnézni őket.
A méret illik is a szigetekéhez, fél nap alatt körbe lehet őket motorozni, az összes megállással, forgalmi helyzettel együtt – így is tettünk. De ne szaladjunk előre.
Szóval Ambonba visszaérve a Kei szigetekről ismét eltöltöttünk egy éjszakát, mert így jött ki jól a repülő. Azon kívül, hogy végre sikerült pénzt felvennünk Kriszti kártyájával és ennünk egy jó fogalmamsincsmit egy “kiskoszosban” sok érdemi már nem történt. Itt kell megemlítsem, hogy a CIB bankos kártyáimról azóta sem sikerült megoldódjon, hogy az ATM-ekből tudjak pénzt kapni, pedig 1-2 telefonhívást már lefolytattunk ezügyben (ld. majd a percdíjak fejezetet az összefoglaló postban) Kriszti Magnet Bankos (nem kapunk pénzt a reklámért) kártyája mindenhol működött, és egész baráti pénzfelvételi díjjal dolgoznak (~1500 Ft / tranzakció). Ez azért fontos, mert mint korábban említettem Indonézia legnagyobb címletű bankjegye kb 2000Ft-ot ér, és 25db-ot tud kiadni egy automata egyszerre…
Másnap reggel – egy csomó bankjeggyel a zsebünkben – elindulhattunk végre a reptérre, hogy szűk 1 órás repülőút végén leszálljunk Ternate-n, Észak-Maluku központjában.
A szállásunkat itt is előre lefoglaltuk egy nagyon kedves hölgy homestay-ében (Kurnia Homestay booking.com-on foglalhtó). Némi whatsapp-ozással azt is megbeszéltük, hogy kijön elénk a reptérre. Nagyon takaros kis házban volt a szobánk, és ami a legfontosabb: a nyitott tetőajtón keresztül szabadon jártak-keltek a macskák ki és be – ennek később a vártnál is nagyobb jelentősége lesz. Megérkezés és lepakolás után megbeszéltük hamar, hogy másnapra bérelnénk robogót, és elindultunk gyalog felfedezni a környéket.
Egy egész sarkot tudtunk menni (~50m), majd egy kőben szétrúgtam a lábujjamat, ott álltam felnyílt körömmel, és ismét potyogtak a szentek, fejjel lefelé, ezúttal kötegelve. A szerencse az volt, hogy vissza tudtam sántikálni a szállásig és Kriszti azonnal átkapcsolt szanitécbe: úgy döntöttünk, hogy Betadin-fürdő és sebtapasz elég lesz, nem kell doki. Innentől aznap már csak néztem a plafont (majd egy Attemborough filmet notebookról figyelemelterelésképpen):
Itt vagyok Indonziában (búvárkodás, snorkel, szörf, fürdés…), de egy ilyen sebbel a vízbe menésnek annyi. Az éjszaka ráadásul elég fosul telt, alig alvás, lüktet az egész, nem lehet forgolódni, nem jó.
Reggelre persze megindultak a hangyák: azért csak ne maradjunk itthon, ha már ki van bérelve a motor…
Tehát jött a Ternate “szigetkör”:
– Erődök (3db)
– Ngade tó, ami Tidore-val együtt szerepel az egyik indonéz bankjegyen. Jó meredek út visz fel, a kis motor alig bírta
– Tolire tavak, amiből a “nagy”-ban krokodilok élnek a hiedelmek szerint. Nekünk sikerült is lefotózni, a hiedelmek szerint szerencsénk volt
– Lávafolyam. Semmi extra, csak egy párszáz éves lávafolyam a tengerig.
– Rohanás haza, jön a felhőszakadás. Nem értünk el hazáig, hanem egy eresz alatt végül kibekkeltük a legjavát.
Mint említettem ez egy pici sziget, kb 50km a kerülete, de úgy, hogy olyan az út (a parton végig), mint a spagetti, mert inkább arra optimalizáltak az útépítéskor, hogy minél kevesebb földet kelljen megmozgatni. Motorozás tekintetében ez kifejezetten előny, kár, hogy nem mertem küldeni rendesen, végülis nem kéne kórházban kikötni mindkettőnknek.
A strandokon elég furcsa dolgok voltak, pl. fekete homok
vagy ez a szivecskés izé, kár, hogy lekéstük vele a Bálint napot:)
Miért is fűszer-szigetek a hely neve? A sziget gyakorlatilag egy vulkán-kúp (Gamalama hegy, 1700m magas), a hegyoldalban dús trópusi növényzet. A fentebbi részeken nagy tömegben terem a szegfűszeg (nem volt épp szezonja, csak a fát mutatta meg vki), a szerecsendió, aminek egyébként erős cefreszaga volt, ámbátor sosem hallottam szerecsendió-pálinkáról, itt a piaci rés!
Az úton szárítják a fenti fűszereket, illetve a fahéjat nagy tömegben:
A vacsorát kivételesen kottából (Lonely Planet ajánlás) játszottuk: egy kicsit komolyabb kiskoszosban voltunk, melynek neve: Rumah Makan (étkező) Joyo. A “warung” az igazi kiskoszos. Szóval a Joyo-ban egy ezresért olyan rákot ettem, hogy az megszólalt. Kivételesen visszajöttünk a következő este is kipróbálni egy másik szószos változatot is, az tán még jobb volt. A lényeg, amit itt megtanultam: ikan=hal, kepiting=tarisznyarák és udang=prawn, ennyi nekem elég is a gasztronómiából, mert tenger mellett ezzel én el is vagyok.
Sikerült megtalálnunk a (valószínűleg a világ) legöregebb szegfűszeg fáját, Cengkeh (=szegűszeg) Afo névre hallgat, állítólag 400 éves, és egy elég komoly kaptató vezet fel hozzá.
Ez már a következő nap, így már egész jól tudtam sántikálni a bekötözött lábammal, ámbátor a fél pár zokni + szandál nagyon IT-s kinézetet kölcsönzött nekem. Ezek után úgy döntöttünk, hogy meglátogatjuk az ellenlábas szultanátust: Tidore-t. Kb 1km a két sziget távolsága, a átkelés módja az ún wooden-boat (fahajó) igénybevétele. Motort is szállít, ez a rendes módja az átkelésnek. Árazás: Ha gyalog jössz: 13kRupee / fő. Ha motorral, akkor 25kRupee / motor+utasok. Tehát 2 fővel olcsóbb, ha motort is hozol, ha meg az egész család a motoron ül, akkor hagyjuk is:)
Szóval 500Ft-ért elvisznek a másik szigetre így:
Persze vannak hajók, ahol az ERŐ velük van, de azért kíváncsi vagyok hogy vezérelgetik ezt a sok külön motort ( a hatost még egyesével, azt láttam).
Tidore szintén vulkáni sziget, kicsit amorfabb a hegy alakja, csendesebb a légkör, és teljesen máshogy néznek ki a szállítóeszközök.
A Kei-n elkezdődött intenzív “Hello miszter, áj láv jú, fotó!” kurjongatások itt kezdtek igazán csúcsra járatódni. Aranyos kis iskolás kölkök, teljesen jószándékúan, leginkább nyelvgyakorlásból, és a végén nem is futnak el, hanem boldogan csinálnak velünk egy szelfit, ez valamiért nekik nagyon fontos.
Nem varrtuk még el a macskás szálat: a kedves szállásadónk ilyenféle fantasztikusan finom reggelikel kedveskedett nekünk minden reggel:
A kaják szépen le voltak ételfedő ráccsal takarva, így a macskák nem tudtak hozzájuk nyúlni. Azonban a jófej macskakomák mégis ki tudtak agyalni egy trükköt a megviccelésünkre. Miután szépen megreggeliztünk, kigondoltam, hogy írok egy blogpostot. Mivel lusta voltam elpakolni a tányéromat, a harmadik székre terveztem leülni a konyhaasztalhoz. Kihúztam az asztal alól, és szerencsére lenéztem mielőtt leültem: egy szép kövér patkány volt rajta ízklésesen tálalva, a feje egy kicsit tvolabb a testétől, hogy ezáltal ne nagyon mocorogjon. Nem vagyok túl érzékeny típus, de ettől egy kicsit megugrottam és kicsit Kriszti is sikongatott:) Szerencsére csak reggeli után fedeztük fel a kis meglepetést, különben nem nagyon csúszott volna le a falat, azt hiszem.
Ennyit a fűszer szigeteki kalandokról. A következő részben kicsit belekóstolunk Baliba, de csak éppen, ugyanis irány Flores és Komodó, a sárkányok, ill a Manta ráják földje, hogy kicsit spoilerezzek:)