Indonézia III. – Flores & Komodó

Indonézia III. – Flores & Komodó

Miután kiélveztük Ternate és Tidore vendégszeretetét, úgy döntöttünk, hogy kicsit turistásabbra veszük a formát, ugyanis jó eséllyel 2 kézen meg lehetett számolni az épp ott tartózkodó turistát. A mindenféle szempont (repjegyárak, mit szeretnénk csinálni, hogyan lehet továbbmenni) értékelése után végülis úgy döntöttünk, hogy irány Flores szigete, ill a mellette található Komodó nemzeti park. Igen, ahol a Sárkányok élnek.
Fél órányi keresgélés után kijött, hogy időben és pénzben a legjobban úgy járunk, ha Makasar (Celebesz) -> Denpasar (Bali) -> Labuan Bajo (Flores) sort járjuk be. Igen mókás volt, hogy az egyik repülőn a security card helyett egy többnyelvű/vallású imakártya volt mellékelve:

Ha már Bali – bár ide nem terveztünk menni, hanem majd ha öregek leszünk – akkor álljunk meg egy kicsit körülnézni, hogy tényleg olyan gáz-e, mint mondják. Döntés: 2 éjszaka Balin, azon belül Kuta-ban, ami Siófok és Jesolo keveréke, feltöltve tetovált 60-as brit turistákkal és annyi kínaival, amennyi Kínában sincs. Na, ez az IHM-i fűszer szigetek után komoly, de végülis nem váratlan hidegzuhany volt. Hogy fokozzuk az élményt, bementünk egy Wendy’s-be és ettünk egy hamburgert. Majd’ 1 hónapja vagyunk Ázsiában, curry-t és chilis bármit eszünk reggelire-ebédre-vacsorára, menjünk kicsit szabadságra! Ráadásul itt a seafood biznisz az állatkínzás egy extra szintjét valósítja meg, a rekord méretű fogásokat napokig tartják kiállítva (amíg vki el nem viszi/ki nem dobják). Az áruk ugyanis kb 60kHUF/kg, még a britek sem kapkodnak érte.

Lobster

Squilamantis – miisez? Meg miért flakonban?

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kinéztünk a strandra (Kuta beach), itt pedig az volt a hervasztó, hogy a gyönyörű fehér homokos part + hosszú, barátságosan törő íves hullám (kezdő szörfösök paradicsoma) + meleg víz egy akkora szeméttengerrel párosul, hogy nem tudtam magamon erőt venni, hogy bemenjek a vízbe. Lebegnek a nylonzacskók, üdítős- és olajos flakonok, szivacsdarabok, fél papucsok és hasonlók. Pedig állítólag szedik a szemetet.

A kőszétrúgás utóhatásait még igencsak élveztem, így legfőképpen a nem-vizes programok kerültek előtérbe. Jó szokásunkhoz híven itt is béreltünk egy robogót.

Erről a témáról nem igazán került bővebben szó. Indonéziában a robogó bérlés a következő lépésekből áll:
1. Azt mondod a szálláson: szeretnék egy robogót
2. Hoznak egy robogót
3. Adsz pénzt (1-2eFt-nak megfelelő rúpia)
4. Motorozol
5. Visszaadod a motort
Volt, hogy kaptam a bérlésről egy papírt is, semmi extra, pár adat meg egy aláírás, és pont egy ilyen esetben állíott meg 1x a rendőr.
Fontos: kell nemzetközi jogsi, különben kell megint fizetni a rendőrnek.

Szóval motoros programok. Mindenekelőtt hosszú ujjú felső – mert a pokol tüzével éget a nap – plusz naptejezés, ez fontos. Akkor is, ha már hetek óta Ázsiában vagyunk, kellőképpen lebarnulva. A helyiek tömegesen közlekednek szembefordítva felvett dzsekikben, ugyanezen oknál fogva. Továbbá rengeteg vizet ivás. Sör nem felel meg helyette:)
Két érdekesebb dolgot találtunk a környéken: Uluwatu, azaz a sziget déli csücske, egy igen komoly szörfös hely: csak megtekintésre, most nem volt idő letelepedni és szörfözgetni, ill. a hely, amit találtunk nem is kezdőknek való. És még egy szép nagy kötés is volt a lerúgott lábujjamon.

Uluwatu

A másik pedig Ubud – északi irányban – ahol a balinéz kultúrából lehet ízelítőt kapni.
Az idő elég szűk volt, és azt is hamar láttuk, hogy ide még vissza kell jönni hosszabb időre, így nem törtük össze magunkat, hogy mindent lássunk.
Uluwatu kapta a délelőttöt, Ubud a délutánt. A távolságok alapján sima ügy, pártíz km mindkettő, igaz az ellenkező irányban. A nehézséget a dugók (még motorral is!) illetve az elmebeteg forgalmi stílus okozták. A forgalom még így “low-season” időszakban is túlméretes+útépítések.
A forgalom meg olyan ázsiai: mindenki-mindenhol, jobbról-balról előzés, gondolkodás nélküli ki- és behajtás. Ami nagyon fontos, hogy ha egy manőver nem lehetséges, mert pl. útban van hozzá egy másik jármű, attól azt az illető még meg fogja kezdeni, és majd a résztvevők tömege együtt megoldja a helyzetet. Ehhez azért nem könnyű hozzászokni. Ha már elég bátor az ember, akár ki is próbálhatja – már ha nem akar mondjuk végtelen ideig állni indexelve arra várva, hogy majd beengedik.

Összevissza-tarts

Beugrottunk egy kis ruhavásárlásra, így Ubud esélyei elkezdtek romlani… Közben elkapott minket egy jószándékú – később kiderült: kerítő – ember, aki elvitt egy iszonyúan jó kajahelyre, amit elég szerencsétlenül helyeztek el, esélytelen megtalálni, de álljon itt a nevük: Warung Tepi Tebing, csak ajánlani tudjuk. Gyönyörű környezet, pazar kaja, és nem drágább, mint a kuta-i főutcai kajáldák.

Warung Tepi Tebing

A pavilonok után a kert végében volt egy terasz, ami a folyópartra és egy krokodilokkal teli tóra nézett, pazar egy hely, csak nem kell leesni.

Ez után jött az “ugorjunk már be a kávéfarmjára is” – itt kezdett gyanús lenni. Mindenesetre láttuk a “luwak” néven futó cibetmacskát – ami egyáltalán nem macska. Viszont hasonlóan alszik, mint Nyavaja otthon:)

Cibet-nem-macska

Ő arról híres, hogy megeszi a kávébabot, kicsit emészt rajta, kisz.rja, és ettől kb 10x olyan drága lesz a kávé, mint annakelőtte. Valami csoda ez, kéne ilyen a szoftvertermékekre is:)

Cibet-extrakt

Igen, jól olvassátok: a kitojt terméket hasznosítják a kávéfeldolgozók. Azért van egy sejtésem, hogy már ezt is nagyüzemi körülmények között csináltatják az állatokkal, és nem az őserdőben koslatnak cibetmacskaszart keresgélve… Mindenesetre megkóstoltam egy csésze luwak-kávét. Én nem éreztem a különbséget (lehet az én hibám), így nem is éreztem marha jó ötletnek 50g kávéért adni 10EUR-t.
Végülis kaptunk egy ingyen bemutatókört, láttunk ketrecben luwakokat ill. mindenféle növényeket: arabica és robusta kávé (az egyiknek nagy a levele és kicsi a termése a másik pedig fordítva), kakaó, vanília, gyömbér. Általában a felhasznált részeiket ismerjük, a növény mellett meg elmennénk anélkül, hogy felismernénk.

Gyömbér

Következett a “feleségem aranyműves nézzük meg” rund, de ekkor otthagytuk az embert. Még kicsit próbálkozott utánunk jönni, de szépen elköszöntünk, motorról integetve, remélem nem haragszik:) Sajnos az kezdett erőst estefelé lenni, és a kaotikus közlekedést sötétben nem kívántuk, így pár km-re Ubudtól visszafordultunk – hagyjuk meg a városnézést legközelebbre.

Estére szépen hazaértünk és alvás: reggel indult a repülőnk Labuan Bajo-ra, ami Flores szigetének nyugati vége, Komodó közvetlen szomszédja.
Választottunk egy szép szállást: Dragon Dive Komodo, ha már kvázinászút, legyen benne egy kis luxus. Azért persze módjával: ez egy búvár-hostel, ahol az udvar közepén van egy medence – erre néz a szoba – van pizzakemence és a lényeg: egy macskaanyuka 3 kölyökkel (akkor éppen).

A sasszeműek észrevehették, hogy a macskafarkak csonkák. Ez nem az emberi kegyetlenség eredménye: valami elterjedt mutáció, a kismacskák nagy része így születik errefelé. A hely annyira macskás, hogy még a szobánknak is a macskás festésű jutott:

A Labuan Bajo-ba érkezők két fő programja a Komodói Varánuszok (sárkány) meglátogatása, valamint a Manta rájákkal való merülés.
Az előbbi egy egynapos hajóúttal érhető el, a program nagyjából ez:
1. Padar sziget megálló: kb 40 perces séta hegynek fel-le ezért a látványért. Strandpapucsban is meg lehet csinálni, de ellenjavallt. Pazar, de naptej+kendő kötelező

Padar sziget

2. Egy órás mászkálás az erdőben Komodó szigetén, jó eséllyel lehet találkozni pár példánnyal, de nem garantált. Jelenleg 3011 db regisztrált példány él a nemzeti parkban. Amit lehet róluk tudni: Tojásból kelnek, amit a nőstények méter mélyre ásnak el ilyen méretes fészkekbe a földbe. A fészket egyébként az erőforrásgazdálkodás jegyében időosztásban használnak a Kivi madarakkal – azaz amikor a varánusz nem, akkor a kivi igen, ill. fordítva.

Varánusz / Kivi fészek

Az egyszerre lerakott kb harminc tojás jó része kikel, de pl. anyu később visszamegy és megeszi, ami még lusta volt kikelni, elég beteg dolog…
Aztán pár évig a kis gyíkok a fákon élnek és apróságokkal táplálkoznak, meg ővelük a nagyobbságok: madarak, kígyók, nagyobb társaik.
Végül olyan 4-5 éves korukra fejlődik ki a “mérgük”, ami nem is méreg. A dögevéstől olyan baktériumflóra alakul ki a nyálukban, hogy a harapásuk olyan szepszist (vérmérgezés) okoz, amibe kb minden szén alapú létforma 1-2 héten belül elpusztul, hogy aztán a dögevő állat elfogyassza.

Jól látszik a hírhedt nyál

Állítólag így járt pórul egy szingapúri turista fél éve, megerősíteni nem tudom.
Kriszti nem annyira volt lelkes az állatok közelségétől, főleg a fenti infók birtokában. A rangerek 1-1 villás végű bottal voltak felfegyverezve az állatok ellen, ez sem nagyon erősítette a bizalmat, de gondoltam csak tudják mit csinálnak…

Bátorság:)

3. Pink-beach megálló. A parttól mondjuk 100m-re a masszív áramlatban leorgonyozták a hajót, és vagy kiúszott az ember (maszk, pipa, uszony biztosítva) vagy egy bácsika egy motoros lélekvesztőn kis pénzért viszi-hozza a partig.
Hát ez a “pink beach” igazándiból egyáltalán nem pink. Viszont a vakító fehér homokban apróra morzsálódott piros korallszemcséket lebegtet a víz, és a megfelelő szögből a megfelelő pillanatban úgy néz ki, mintha rózsaszín lenne. Lefotózni már elég esélytelen.
Próbáltunk hozni belőle – szerencsére mindenhol lehet találni úszó vagy partra vetett műanyag flakont, hála az óceán intenzív szennyezésének. Sok értelme nem volt a gyűjtésnek, mert a reptéren elkobozták a homokunkat, bár a többit kidumáltuk, hogy máshonnan van.
4. Snorkelezés a Mantarájákkal: a ráják napi 8(!) órát töltenek tisztálkodással, ami náluk azt jelenti, hogy adott helyeken (dűnés homokpadok a sekély tengerfenéken) megállnak, és az erre specializálódott 3 tisztító halféle (has, hát és kopoltyú) nekiáll lekajálni róluk a nem odavaló dolgokat.
Ezeken a helyeken nagy valószínűséggel és sűrűségben lehet velük találkozni. Segítség, hogy időnként felúsznak a felszínre és úgy lebegnek, mint egy hatalmas szemeteszsák – néha ki is ugrálnak, és jó nagy csattanssal érkeznek a vízbe vissza.
Beugráltunk, és rögtön 5 példány úszott körbe-körbe alattam, pazar látvány: darabja 2-3m fesztávú, de láttam 4méterest is. Nagy fekete lepedők, alulról meg fehérek.

Ilyen egy Manta – a netről lopva

Fotót csak lopni tudtam hozzá, a vízalatti gépem már csak néhai, mint írtam.
5. A végén még volt egy jutalom megállónk is: egy pici kis homokkígyó a tenger közepén, ami jó eséllyel szinte el is tűnik a dagály tetején.

Itt is “pink” a beach

A másik “nagy” program a merülés volt, Kriszti ebben csak kísérőként vett részt. Kicsit izgultam, 7 éve nem búvárkodtam… Fotók itt sincsnek, viszont emlékek annál inkább:
– MANTA: kb 20 példánnyal találkoztunk 2 merülés során (45+ perc mindkettő). A csúcs az volt, mikor egy kíváncsibb példány odajött kb 40 centire és rámbámult. Nem mozdultam, mert azt mondták ne érintsük meg őket. Majd ezután fülém úszott és a nagy lepedő uszonyával átölelt, majd távozott. Ezt nem nagyon fogom elfeljeteni…
– Teknősök: végre sikerült sok kísérlet után teknőssel is találkozni, itt éppen “hawkbill” típusúakkal, a nagyobbik olyan 70cm hosszú lehetett
– Szirticápák: 3 merülésen összesen 4db-bal találkoztam 2 fehér és 2 fekete úszújú, a legnagyobbik 1,5-2m körüli volt. Pihent a fenék közelében, nem vett rólunk tudmást.
– Egyebek: a korallok szépek, színesek, de sok a halott (tán a felmelegedés miatt). Rengeteg kisebb és nagyobb színes vagy épp színtelen hal: papagájhal, napoleon, bohóchal, tűzhal és a kismillió szokásos csoda.

Az egyik merülés abból a szmpontból volt különleges, hogy egy olyan áramlatos helyen volt, ami kb egy hegyi patak erejével ragadja el az embert, ha belekerül. Egy kis sziget “árnyékában” merültünk, a nyugodt terület kb szobányi, abból nem szabadott kikeveredni. Merülés közben pedig szorosan a “fal” mellett kellett maradni, ott volt nyugodt a víz. Cserébe viszont nagyon gazdag élővilág volt a jutalom.

Durva áramlat

A búvárcéget (Dragon Dive, mint a szállás) csak ajánlani tudom, jó állapotú felszerelés, kedves, odafigyelő staff (merülésnél elég fontos), és a hajónk is rendben volt, az erő sem hiányzott:)

ERŐ

Terveztem még egy napos merülő-túrát, de sajnos lett egy seb a térdemen, ami egyre jobban elkezdett elfertőződni. Nincs mese: kórház, mielőtt esetleg jobban elterjed, nem kéne ezzel eltolni az utazást. Gyors motorbérlés (a KP és a motorkulcs gazdát cserél) és irány a kórház. Kb olyan volt, mint egy nyugat-európai magánkórház, azonnal foglalkoztak velem, minden full profi, tiszta. Fél óra múlva készen voltam, kaptam antibiotikumos krémet, és még 1-2 nap szárazon tartási parancsot. Ennyi elég is volt neki, hogy szépen gyógyuljon, és mehettem újra a vízbe.
A biztosítónak való telefonos bejelentés összemérhető volt a kezeléssel, időben mindenképp, de lehet hogy költségekben is (roaming percdíjak…), majd elválik.

Sikerült éppen belefutnunk a sárkány-fesztiválba is, ahol egy csomó csapat épített sárkánnyal – vagy anélkül – felvonult, énekelt, táncolt vagy épp csak kiöltözött.

Komodó Dragon Festival

A bérelt robogónkkal két önálló minitúrát csináltunk a sziget közeli részein:
Cunca Wulang Canyon: egy óra motorral hegyen-völgyön át. Elérkezel egy házikóhoz, amit nem is veszel észre, csak utánad kiabálnak.
Fizetsz némi pénzt, leteszed a motort és kapsz egy vezetőt. Gyalogolz kb egy órát, amiben van úgy 3-400m szint lefelé, az út harmada sűrű erdőben. A végén egy lélekvesztő híd, és meg is érkeztél egy jó kis szurdokba, aminek a végén ott a vízesés, csak nem nagyon látszik.

Kísérőnk elöl megy a hídon

 

Cunca Wulang

Be lehet ugrni a vízbe, onnan látszana a vízesés, de még tart a térdemi miatti víz-tiltás, így ez elmarad, bár mindenki azt kérdezi, hogy beugrottunk-e, ez itt a helyi vagányság. Indulhatunk vissza, szépen megmászva szintet csak most felfelé. A párában-melegben jól kidöglöttünk, avégére pedig még az eső lába is elkezdett lógni, na meg közeledett az este is. Irány hazafelé, de egy megállót még tettünk: az út mellett mindenhol árultak durian-t, ami a világ legbüdösebb gyűmölcse. Elhatároztam, hogy nem mehetek haza anélkül, hogy megkóstolnám.
Vettünk egy kisebbet, és meg is kértem az embert, hogy bontsa ki nekem. Kemény, tüskés héj, amiből egy kb harmad gerezdet vágott ki, majd szétfeszítete. Belül a dolog szkcionált és a hatalmas magok körüli vékony
réteget lehet megnni. Az íze a fokhagymás pudingra emlékezet, miközben komposzt szaga van. Egy kilós termésből jó, ha 50g ehető rész van.
Azt továbbra sem értem, hogy ez miért jó, de legalább már ezt is kipróbáltam:)

Durian kívül

Durian belül

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Azt még érdemes tudni, hogy bizonyos országokban a durian ki van titlva a tömegközlekedési eszközökről – nem is ok nélkül. 100m-ről érezni, ha valahol árulják.

A másik extra program egy tengerparti cseppkőbarlang volt (Rangko Cave), ahova egy órás motorozás (5km, csak az út kiváló) majd egy kis halászhajós transfer vitt el a tengeren, mert szárazföldön nem elérhető a hely.
A motorozás lépésben, esős időben járhatatlan (agyagos). A hajó drága, és olyan hangos a motor, hogy egymás fülébe ordítva sem hallottunk semmit.
A barlang szép, de napfényes időben kell menni, így sötét volt. Ha van elég idő, be lehet menni úszni a vizében, de nagyon csúszik a bejárat, és tele van szúnyoggal.
Ezt ki lehetett volna hagyni a mi időzítésünk mellett.

Ennyit Floresről és Komodóról. A következő részben jön egy kis chill-out: Gili Air majd a hazatérés.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.