Balkán Rallye – 0. bejegyzés

Balkán Rallye – 0. bejegyzés

Akkor most milyen kalandra készülünk?

A recept úgy szól, hogy:

-végy egy párt, akik imádnak együtt utazni

-éheztesd ki őket úgy, hogy miután születik egy gyerekük, rájuk eresztesz egy világjárványt, így akadályozva meg, hogy érdemben tudjanak bármilyen utazást tervezni. (Apróbetűs megjegyzés: Ákos szerint Ábris születése óta nem megyünk sehova, értsd: csak Ausztriába, Görögországba, Lengyelországba, Portugáliába, Spanyolországba, Olaszországba és Írországba jutottunk el azóta, némelyikbe többször is, belföldön pedig beletekertünk az autóba kb. 10E km-t.)

-add hozzá, hogy van egy 30 éves autójuk, aminek a felújítását tavalyra tervezték és egy méltó roadtrippel szerették volna megkoronázni – a covid óta már legvadabbnak számító álmaikban

-keverd hozzá azt az útvonalat, amit az utolsó motorostúrájukon kettesben bejártak és ahol megtudták, hogy van egy Potyautasuk

-küldj melléjük egy kisfiút, aki megőrül az autókért és a társasági életért

-hintsd meg az egészet egy kis autóbuzériával és a viszketéssel, hogy egyszer közös autós túrát csináljanak

-dobj rá egy adag egészséges beteges vonzódást a kihívásokhoz

– és végül robbantsd be ezt az instabil elegyet azzal, hogy a kedvenc utazásszervezőjük pont ilyen utat talál ki szeptemberre.

Voilá!

Rövid összefoglaló annak, aki nem akarja az egész bejegyzést végigolvasni:

  • Mi ez az út? – The Great Balkan Rallye a GoBeyond szervezésében
  • Hová mentek? – A Balkánra: Villányon, Szarajevón, Montenegrón át a Kotori-öbölbe
  • Mikor? – Szeptember 5-12-ig. Az ovis beszoktatást kissé megkésve fogjuk csak elkezdeni.
  • Kivel? – mi hárman és persze az egész mezőny. A macskánk otthon marad.
  • Mivel? – Na EZ AZ! Egy 1992-es Volvo 480 ES 1.7 Turbo gépkoccsi fog minket röpíteni. Eriknek hívjuk.(Nyugalom, lesz tréler is.)

Szóval itt vagyunk. (Má’ megin’.) Az hogy el akarunk indulni a The Great Balkan Rallye-n, magától értetődő volt. Ami viszont már kevésbé, az a felkészülés megszervezése. Egy ilyen út alaposabb előkészületeket és hosszabb felkészülési időt igényel, mint egy sima autós túra. Elég ha 2 kulcsszót említek: 30 éves autó, 3 éves gyerek 🙂

Az előbbi a nagyobb falat: nincs forgalomba helyezve, lejárt a műszakija, utoljára 2 éve használtuk. Komoly baja nincs, műszakilag csak bosszantó apróságok – de abból elég – ez a 480-as bája. Esztétikailag egy alaposabb felújítást terveztünk, ami viszont nem biztos, hogy szűk 3 hónap alatt sikerülni fog. Beteges vonzódásunk a kihívásokhoz nem változott, szerencsére segít a rutin: van B-tervünk. Meg C is 🙂

A feladat ettől még nem kicsi, minimum 3 különböző szakit kell a művelethez összehangolni, próbautakat kell tenni és legendásan nehezen beszerezhető alkatrészeket pótolni néhány hónap alatt. Viszont végre lehet SK autót pimpölni <3 Ámde EZT érdemes csinálni: ez az autó egy jó adottságú példánya a 480-as szériának, ami az európai autógyártás egyik legizgalmasabb kitüremkedése, ha úgy tetszik elborult pillanata. A vezetési élmény ma is elég erős és az egész autó külseje-belseje izgalmas időutazás. Hát igen, 1992-ben remek dolgok születtek, például a Faith No More: Angel Dust című albuma és ez a kocsi. (Tervezek soundtracket is csinálni az úthoz, iszonyú jó zenék készültek akkoriban, meg ugye vannak a roadtrip-zenék is, talán belefér majd egy spotify playlist összeállítása).

A 3 évessel utazás sem könnyítés, de Ábrissal szerencsések vagyunk és ez a téma amúgy is megér egy külön blogposztot. Ha hezitáltok a csecsemővel vagy kisgyerekkel utazás kapcsán, akkor szívesen adunk tippeket, hogyan lehet megkönnyíteni, mert ebben a témában is igaz, hogy némi logisztika csodákra képes, főleg ha egy kis mindset átállítással együtt vetitek be.

Szóval a nyarunk ami eleve nem lesz unalmas, meg lesz tűzdelve házilagos autó felújítással, rohangálással és intézkedéssel. Őszintén várjuk 🙂 Korántsem biztos, hogy a kitűzött szeptember 5-i indulásra kész lesz a kocsink és/vagy mi is, de ez egy jó kis cél és mi elindultunk felé.

Vele:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.