Adósak vagyunk azzal, hogy miértis Uganda, meg hogy is kezdődött.
Szóval az egész úgy kezdődött, hogy szó szerint az utolsó pillanatban le kellett mondjam idén (2017) februárban a Rwenzori hegységben tervezett hegymászást (Mt Stanley, kongói oldalról), mert egy nem várt vesekő erre a belátásra bírt, sajnos:(
Akkor született meg az elhatározás, hogy akkor azért is idejövök, de már Krisztivel kiegészülve és a tervet olyanképp alakítva, hogy az neki is kényelemes legyen (nem szeret kötélen lógni meg gleccseren fagyoskodni – nem is értem).
Komolyra fordítva, sok-sok éve nagyon szerettem volna megnézni a hegyi gorillákat, a saját élőhelyükön, ahol már sajnos csak elvétve, de még szabadon, saját életterükben lehet őket megfigyelni. Márpedig ezt nagyjából Ugandában, Rwandában ill. a Kongói Demokrtikus Köztársaságban lehet megtenni. Tehát nincs mit tenni, ha tetszik, ha nem, ide kell jönni:)

Ennek egyébként van számos egyéb előnye is, pl. megint van indok Afrikába jönni, ill. ha már itt van az ember, akkor meg lehet tekinteni egy csomó érdekes és fontos dolgot, mint pl. a közel Magyarországnyi méretű Viktória tavat (sajnos fürödni a bilharzia nevű nyavaja miatt nem lehet benne), a Kidepo nemzeti parkot, ami állítólag (csupa) állat, meg növény, és ha már az ember itt van, akkor kihagyhatatlan közelségbe kerül a Nyiragongo vulkán, aminek van egy lávatava a kráterben, és fenn lehet aludni a peremen – állítólag.

Tehát ott jártunk, hogy elindulunk Entebbébe, ami az ugandai főváros (Kampala) Vecsése, amellett van ugyanis a reptér. Annyival jobb, hogy van itt egy nagyon bitang botanikus kert, ezerféle fával, madárral, sőt 3 fekete-fehér colobus majom család is él benne. Meg egy piros farkú hím, ami az állatkertből szökött meg – állítólag. Eredetileg egyből Kampalában szálltunk volna meg,de hála a booking.com-nak egyszerűen és ingyen át tudtunk foglalni egy éjszakát Entebbébe  pont a garden mellé: Egg Botanical View hotel. A hely elég új, elég afrikai, és gyönyörű kertje van, nagyon kedves a tulaj és a személyzet – igazán jó választás volt, csak ajánlani tudom. A kertben az avokádófán(!) kilós termések várják a beérést, és egy égig érő pálmafa alá lehet leheveredni, ha épp úgy tetszik, meg már unod a mindenféle színű bougainvillea virágokat meg a sötétben világítós hernyókat.

Krisztinek itt muszáj közbevetnie, hogy: többek között azért szeretek annyira utazni, mert ilyenkor lehet igazán érdekes emberekkel és a történeteikkel találkozni, vagy legalábbis ilyenkor mindenki hajlamos az emberibb és ezáltal érdekesebb énjét megmutatni. Most se történt másképp. Az entebbei vendégháznak rajtunk kívül egyetlen vendége volt: Nigel, a 62 éves frissen nyugdíjba vonult Ausztráliában élő brit származású úriember, aki egész gyerekkorát Ugandában és Kenyában töltötte. 13 éves volt, amikor az Ugandában forróvá váló talaj miatt családja hirtelen visszatelepült Angliába, majd onnan sietve Ausztráliába. Azóta nem járt Afrikában. Nigel egy 8 hónapos utazásra indult idén, hogy újra felfedezze gyerekkora helyszíneit és meglátogassa régi barátait. Afrikából Angliába majd Amerikába megy tovább. Arról mesélt, hogy gyerekkorában Kenyában járt iskolába, a szünidőkben az apja által irányított kávéültetvényen csavarogtak, az entebbei arborétumban játszottak és hogy ez a természeti gazdagság és a hatalmas szabad területek egy életre meghatározták, hogy hol érzi jól magát, sőt a hivatását is ezen élmények hatására választotta: wildlife officer lett Ausztráliában. Reggeli után együtt mentünk át felfedezni a botanikus kertet, ahol 50 év – egy teljes felnőtt élet – után  most járt először. Megindító volt.

A nap nagy részét a botanikus kertben töltöttük, tátottuk a szánkat, ill. hallgattuk Nigel magyarázatát, hogy mi micsoda, mihez nem érdemes nyúlni, mi finom, stb. Majd mikor elvált az utunk, akkor egy biológus hallgató srác folytatta az idegenvezetést és még egy csomó dolgot mutatott, magyarázott, mellesleg tökéletes angolsággal. Láttunk “flame tree-t”, ami virágzáskor olyan, mintha égne, napernyő-fát, éppen halászó “kingfisher”-t, “liquer-palm” fát, aminek a termését a majmok és az elefántok is berúgás céljából fogyasztanak (ilyen is van…), meg még annyi mindent, hogy meg sem tudtam jegyezni.
A kingfisher:

Ezek voltak a park legöregebb fái, Kriszti a tövében áll referenciának:

Meg akkor már legyen egy termeszvár is:

Kicsit még sétálgattunk a városban, ami inkább egy szedett-vedett épülethalmaz, mint város, ahol a golfpálya nagyobb, mint a városközpont (…de mit adtak nekünk a britek?…) és végre érezzük Afrikát: ha épp nincsen felhő az égen,akkor 5 perc alatt elmegy az összes erőnk, és minden utat a tipikus vörös por borítja. Imádom:)

Bementünk egyet ebédelni az Anna’s Corner nevű helyre, ami egyáltalán nem a sarkon van, viszont egy pazar kertben vannak az asztalok, isteni guacamole-t lehet enni, ill. “Foreign extra” Guiness-t, ami körökkel veri az otthon kaphatót (extra maláta, füstös, mandulás utóíz), színes gyíkok rohangálnak az ember körül és fán terem a petúnia. Ebéd után a kraftshopban kellett vennünk macskapótlót, mert az eredeti már igencsak hiányzik:

Itt egy picit el is fáradtunk, kisebb nehézségeim akadtak a balos közlekedésből adódóan a körülnézéssel, de végülis az elmaradhatatlan “vegyünkvizet”* után taxit fogtunk, felszedelődzködtünk a csomagjainkat és továbbjöttünk Kampalába. Kampala egy tipikus afrikai főváros a maga végeláthatatlan kirakodóvásáraival a porban a bevezető utakon (baldachinos faragott ágyak, betonkeverők, popcorn készítő masinák, flitteres ruhák próbababákon,stb), annyi különbséggel, hogy a belvárosra nagyon rátette a fehér ember lába a keze nyomát: toronyházak, bankok, közlekedési lámpák. Ez utóbbiról senki sem tudja, hogy miért van ott, ez nem segíti a közlekedést. Állandósult a dugó, kell a türelem. Itt is igaz, mint mindenhol: akinek esze van, motorral közlekedik. Viszik rajta a 4 utast, a pallót keresztbe vagy éppen állítva (hosszában sosem), 6 zsák valamit, 100 literes kannát, vagy épp kecskét. De HALADNAK. Nem úgy mint mi a taxival, 40km-es utat 2,5 óra alatt.

Itt járunk most, holnap városnézés, utána pedig kezdődik a vadas-kaland, jihííí:)
Ezt láttuk este a szomszédban (a bankos-toronyházas részen):

Folyt köv….

Ja, és oldalt kicsit kiesik a látómezőből az insta link, így ide is berakom:

INSTAGRAM

*”Vegyünkvizet”: az Európán kívüli utazásaim egyik legnagyobb problémája. A kisebbik ám nem elhanyagolható baj, hogy rengeteg pénzt el lehet költeni iható vízre (fejenként napi 4-5 liter meleg klímán vagy nagy magasságban), a nagyobbik pedig az, hogy ezt gyakorlatilag mindenhol eldobható műanyag palackokban árulják, aminek a begyűjtése, ártalmatlanítása, neaggyisten újrahasznosítása sajnos nem megoldott. Alternatíva lenne a víztisztítók használata, de sajnos egyelőre nem tudtam magam meggyőzni, hogy megbízhatok benne. Több száz liter vizet meg tud szűrni egy betét, de a vírusos fertőzések ellen nem véd. Van ezekkel vkinek tapasztalata?

Ákos