Úti gondolatok és státuszjelentés

Úti gondolatok és státuszjelentés

Az elmúlt 2+ napban legfőképpen úton voltunk (ez egy a méretéhez képest “alulfelutazott” ország),
így van idő az egyebekre. Úton levén az ember sok mindent lát, tapasztal, kérdez – van idő és kapacitás a meló helyett a világ egyéb dolgain gondolkodni.

Az úton levés után jöttek újabb szafarik, mikről legközelebb fogunk beszámolni, addig jöjjenek egy egyebek:

Egy országnak mindig érdekes jellemzője a közlekedés-szállítmányozás. Aki Európára szűkíti az utazásait, annak általában hajmeresztő, amit az ehhez hasonló helyeken lát, de leginkább nem hisz a szemének. Lévén a kevésbé fejlett országokban, nincs annyi szabadidő és kapacitás, hogy bonyolultabbnál bonyolultabb szabályokat hozzanak, az emberek inkább arra fordítják az erőforrásaikat, hogy a felmerülő (szállítási) feladatokat a rendelkezésre álló eszközökkel megoldják. Úgy-ahogy.

Ugandában az afrikai országokhoz képest egészen jó a helyzet útilag, nagyjából. Az ország nagy, van aszfaltos gerincút(rendszer), ami a területek nagy részét könnyen elérhetővé teszi. Azonban ha az ember erről letér, akkor a jobb-rosszabb földutakat váltja a katasztrofális állapotú ex-aszfaltos kráterrengeteg valamint az útépítés. Ez utóbbi úgy néz ki, hogy megépül az út alapja és
mindenféle rétegei, a kopót kivéve. Erre aztán valami sóderszerűségből 100 méterenként húznak keresztbe egy vaskos csíkot, ami majd kiveri a járgányunk kerekét akár frissen, akár letaposottan megyünk rá. Továbbá a borda előtt hosszanti (fék) utána pedig kereszt (huppanás) mélyedések alakulnak ki. Gondolom nem ez lenne az eredeti cél.

Apopó1: A fekvőrendőrnek alapvetően az a célja, hogy az ember ne menjen túl gyorsan adott helyeken. Ennek megfelelően ügyes mérnökök kiszámoltak olyan geometriát, ami tudja azt, hogyha lassan mész át rajta, akkor majdhogynem észre sem veszed, ha gyorsan, akkor pedig kiesik a fogad. Itt Ugandában úgy tűnik, hogy az a cél, hogy teljesen mindegy milyen gyorsan mész garantáltan küldd el az édes anyjába az adott fekvőrendőr kiagyalóját és megalkotóját minden egyes áthajtáskor. A kedvencem az, amikor 4 db olyan követi egymást 20 centire, amit 10 méterről látsz meg, és minden egyes borda kiüti a futóművet.
Apropó2: Afrikában az országoknak van autómárkája. Vannak Mercedes országok, Mitsubishi országok. Uganda Toyota ország. Azaz az autók 90%-a Toyota. Mi egy Land Cruiser-rel utazunk, igencsak szeretjük. Kényelmes, mindenhol elmegy. Mondjuk 24V-os, és az első percben elégette a szivargyújtós töltőmet, shit happens.
Erről jut eszembe, a terepjárósok sokféleképpen szeretik szívatni egymást, az egyik ez:
Ha be akarsz menni a sivatagba, vegyél egy Land Rovert. Ha ki is szeretnél jönni, akkor egy Land Cruisert 🙂

Közlekedés témában még fontos megjegyezni, hogy Indiához hasonlóan itt is a sztender-sztenderd, hogy a kerékpár súlyával megegyező mennyiségű laposvasból hajlítanak egy PI alakot, ami fejjel lefelé lehajtható, ezzel szerelik a kerékpárokat. De hogy ne kopjon az alkatrész, a kerékpárt mindenki az oldalára fektetve tárolja.

A másik dolog a szállítás. Uganda a keresztben-szállítás országa, ők ebben nagyok. Legfőképpen a kismotoron keresztben szállításé.
Fotózni haladó kocsiból nehéz, meg már inkább csak listában gyűjtöm a látottakat:
– Csirkeól
– Ágykeret
– Ajtó tokostól
– Bicikli(!)
– 4m-es betonvas
– Élő malac összekötött lábakkal, itt egy segítő ül a malac mögött, hogy ne essen le az állat.
Külön kategóriák:
– Láda sör, ami leesett – a “gyász” kategóriában szerepel, szerencsére csak 1 üveg tört el, amin áthajtottunk véletlenül
– Alvó ember. Jó, ez hosszában volt, és állt a motor.
Egyébként az itt látott rekord 3 felnőtt és 3 gyerek egyszerre. Egy 100 ccm-s motorról beszélünk.

Mozgó butik:

Nincsen traffipax. Rendőr is elvétve, nagy részük a fővárosban. A közlekedési néhány vakító fehér egyenruhában (hogyan???) nézi a forgalmat, ennyi történik.

A közlekedés és a szállítás mellett fontos dolog még a pénz. Az országban (turizmusban) működik a dollár elfogadás, de erőst preferált a helyi valuta használata, amin csodálkoztunk. ATM inkább csak  nagyvárosokban van, és a jó ég tudja, hogy mennyire húznának le a drága bankok, ha használnám. Pénzt váltani a reptéren és a fővárosban gond nélkül lehet, a többi városban olyan afrikai-bankos
lassú-kínlódós, de működik. A bank egyébként elég balkáni: lassú, béna, de érdekes, hogy a papíron az aláírás helyett használhatsz ujjlenyomatot is, ehhez az ügyintéző ablakokban ott is vannak az indigó párnák!
Az élelemes helyiek megtalálták egyébként a megoldást: MOBILE MONEY. A telefonszámok egyben kb. bankszámlaként is üzemelenek, amire az összes ügynöknél (tele van vele a legkisebb falu is) tudsz befizetni, felvenni, és az átutalás egyszerű, még a benzinkúton is fizetnek úgy, hogy átutalnak a benzinkút számára.

A kis kitekintő után pedig arról, hogy mi is van most.
1. Tegnap elhaladtunk a Rwenzori hegység mellett, ahova februárban jöttem volna mászni, ha közbe nem jön a vesekő… Picike hegység, tán akkora, mint a Mátra, de a teteje 5200 méter, Afrika 3. legmagasabbja. Sajnos a teteje felhőbe burkolódzott, mint majd’ mindig.
2. Szintén tegnap átléptük az egyenlítőt! Van egy kis beton szobrocska, ami természetesen a GPS szerint rossz helyen van. A gép szerint jó helyen egy kamion feküdt keresztben, így mégiscsak a szobrocskánál álltunk meg fotózkodni.
3. Pár napja vettünk egy Jack fruit nevű gyümölcsszörnyet, ami Jasper kedvenc gyümölcse, és úgy néz ki, mint egy rákos daganat a fán, rögbilabda méretű, és bűzlik, mint a gané. 2 napig utazott velünk, mire végre leöltük, és megkóstoltuk – már alig tudtunk tőle meglenni a kocsiban. Elég extra a felépítése, de nem annyira bonyolult a szétszerelése, és tényleg finom, aromás cucc, a magot körülvevő hagymahéjszerű húsos rész az ehető, A magja is mókás, úgy csúszik (megmosás után is), hogy alig lehet megfogni). Apropó, 4 napja esszük a 180Ft ára (3-4kg össz) gyerekfej méretű mangókat, amik folyamatosan érnek be és isteni finomak. Sajnos nem tudok vinni belőle haza egy mázsát.
Az tegnap este+éjszaka a George és az Eduard tavakat (valamiért minden a brit királyi családról van elnevezve, elég beteg) Kazinga csatorna menti “Bush lodge”-ban került eltöltésre. A kaja a szokásos 4 fogásos könnyű, de finom, egy tábortűz körül elhelyezett gyertyafényes asztaloknál, hibátlan felszolgálással.
A szállás is már-már szokásos: beton alapú katonai sátor, felette fűfedésű tető, benne kényelmes ágyak. Az igazi buli éjszaka van. Mondták az eligazításon, de nyilván turistahülyítésnek vettük. A tábor a csatorna felett fekszik, vagy 50m magasságban. A nevéhez hűen bozótok határolják, nem is kell kerítés. Az éjszaka folyamán előfordulhat, hogy feljönnek a vízilovak. Na persze… A 2-3 tonnás vadbaromállat ide felmászik… Persze egész este hallani, ahogy röfögnek,de akkor is.
Kriszti ébreszt reggel 5-kor, hogy egy víziló tépi a füvet a sátortól 3 méterre: mi legyen? Aztán még 2 a túloldalom, meg egy “pici” szemben. A legjobb ötlet az volt, hogy ha már  ez van, legalább próbáljuk lefényképezni. Persze nem sikerült, majd talán ma éjjel…
Ja, ígértem státuszjelentést is.
Szuperül vagyunk, f.sás elmúlt,minden oké, van még tiszta ruhánk is:)
Folyt köv, akkor remélhetőleg képekkel is.

Ákos

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.