Hogy kicsit bővebben is meséljünk Irkutszkról, ott kezdem, hogy a viszonylag picike reptérre érkezve meglepő volt, mennyire meleg van. Elvégre Szibéria második legnagyobb városában vagyunk, vagy mi. Errefelé inkább szélsőséges kontinentális, mint a tundrára jellemző az éghajlat. A repülőből látszott, mekkora nyír-és fenyőerdők veszik körbe a várost, szóval a táj azért az elvárt fílinget adta.

Maga a város sajátos, lepukkant lakótelep-szerűségek keverednek a hagyományos földszintes faházakkal. Jellegzetesség, hogy random helyeken az utcán harci járművek vannak kiállítva: egy Mig a lakótelepen, egy tank a Spar előtt, ilyenek.

Néhol a régi városnegyedekbe ékelődnek modern toronyépületek, a mi hotelünk is ilyen volt. Most nyitották, még festékszag volt a lobbyban és megérkezésünkkor nem volt víz 🙂
Ebédeltünk egyet a város főutcáján – ez kicsit skanzen jellegű, egy domboldalban építettek egy csomó hagyományos faháznak látszó épületet sétálóutcák köré, amik egy plázába vezetnek. Csak éttermek, kávézók vannak itt, elég jó színvonalúak, de nem olcsók. A város egészétől eléggé elüt ez a negyed.

Délután várost néztünk, a fontosabb templomokat, szobrokat, a folyóparti promenádot (Angara folyó). Megtudtuk, hogy a lakosság jelentős százaléka 30 alatti, hogy volt templom, amit az átkosban pékségnek használtak és hogy hogy néz ki egy átlag kozák sokszoros nagyításban.

Este a Rassolnik étterembe mentünk (villamossal :), ahol egy fantasztikus vacsorát sikerült bevernünk meglepően eredeti és igényes környezetben. Utána bóklásztunk egyet, aztán hazafele menet a csapat egyik fele elfogadta egy random helyi fiatalember erkélyről tolmácsolt meghívását italozásra, ami végül egy mexikói kocsmában vizes vb szurkolásba torkollott. Mi olyan fáradtak voltunk hogy inkább visszamentünk a hotelbe.

Az irkutski nightlife-ot kipihenve reggel értünk jött Poli, az idegenvezetőnk egy busszal, és nekivágtunk a kb 70km-re fekvő Lisztvijanka falunak. Ez a hely kb. A Bajkál-tó Siófokja: a fővároshoz legközelebbi érdemi hely a tó partján. A buszon még rendesen dühöngött a jetleg, de azért érdekes helyekre emlékszem: nyír és fenyőerdők, monumentális útépítések és egy hely, ahol egy böszme nagy hóeke volt az út mellett, amit valahogy mindenki lövegnek nézett elsőre. Nem hiába vagyunk Oroszországban…

Jó 1,5 óra buszozás után megérkeztünk az első programponthoz: a természettudományi múzeumhoz. Ez elég hülyén hangzik – végül is nem osztálykiránduláson vagyunk – de ennek ellenére tök jó volt. Az egész a Bajkál tavat mutatja be mindenféle szempontból. Pontosabban egy pálcával felszerelkezett orosztanárnéni kinézetű néni, aki nagyon szigorú, viszont olyan halkan beszél, hogy az összes fület rá kell tapasztani. Ha a fele energiát beleteszi hangba, amit a tempóba tolt, egész érdekes lett volna az előadása.

Kezdtük a geológiával: 1637m (!) mély, a világ legnagyobb és egyben legrégebbi édesvízi tava, ami a föld édesvízkészletének 22%-át tárolja. 25-30 millió éves a képződmény, az egész egy repedésben fekszik, és folyamatosan növekszik a tektonikus mozgásoknak köszönhetően. Idővel ez lesz a 4. óceán, de ezt jó eséllyel már nem fogom megérni, vagy ha igen, akkor meg azért nem. Utána jött a biológia, kismilló halfaj (olmul, tok, valami 30% olajtartalmú hal, ami lemegy giga mélységbe és nehéz megfogni) meg persze a Bajkáli fóka, ami végtelen cuki, mert az egész arcát bele tudja húzni a fejébe, látni kell 🙂 Nekünk sajnos nem sikerült róluk ott értékelhető fotót készíteni, úgyhogy itt nézhetitek meg.

Végül pedig megtudtuk hogy hogyan is sikerült a tavat feltérképezni a spéci „tengeralattjárókkal”, amiből a régebbi fajta ki is van állítva. Volt egy kisfilm is, amit egy tengeralattjáró makettben lehetett végignézni, annak „ablakaiban” a képernyőkkel + mélység kijelző. És sárga volt a tengeralattjáró: kis figyelmesség 🙂

A múzeumot bevégezve jött a tópart, és a halpiac.
A tópart valóban a helyi Siófok, nagyon erős orosz parasztbarokkban és az idelátogatók sem mind a tájért rajongó széplelkek. A hajózás itt például vagy motorcsónakkal való eszelős veretést jelent, vagy kamu gőzösről való integetést.

A helyi piac nagyon erős a különböző halakban (hidegen/melegen-, jobban/kevésbé füstölt, nyers, olaj-, és még ki tudja milyen félék), ezeket jól végig kóstoltuk, hogy tudjuk, hogy mit is kéne venni a transz-szibériai expresszre a kajacsomag mellé. A legjobb szerintem a hidegen közepesen füstölt, ill. a nyers hal borssal, hagymával (átlátszó műanyag doboz). Figyeljetek, az árak itt turistásak (buszszámra érkeznek a nap ellen hálóba csomagolt kínai invázióturisták és mindent megvesznek, siessetek!), kérdezzetek, alkudjatok!
Van még fenyőmag, mindenféle feldolgozottsági állapotában és persze az elmaradhatatlan kvász.

A piac után következett a „speedboat”-ozás. Egy fáin kics motorcsónak elvitt minket egy öbölbe, ahol tudtunk egyet fürdeni és megnéztünk egy elhagyott vasúti alagutat. Errefelé mennek egyébként a tavat kerülő különféle túrautak is.

A hajózás után elmentünk egy közeli síterepre, ahonnan lanovkával feljutottunk egy elég jó kilátópontra. A tó felülről is impresszív.

Lefelé sétáltunk egyet az erdőben, virágok, madárcsicser jó levegő, jó társaság, mi kell még? Ott bírtunk volna még maradni egy keveset 🙂

Ezzel végződött a Bajkál-ízelítő, el lehetne itt még tölteni egy pár napot könnyedén. A tó iszonyúan tiszta (sok méterig lelátni) körszönhetően a kis rákocskáknak, amik megpucolják a vizet, ill. a (szerencsére jelenleg) alacsony ipari aktivitásnak. Ilyentájt még a hőmérséklete is vállalható, sajnálom hogy a merülés nem esett a vállalható ártartományba, így a bajkáli búvárkodás marad fenn a bakancs-listán:(

Estére két feladat volt: elérni a 21:00-kor induló transz-szibériai expresszt az irkutski vasútállomáson, előtte pedig bevásárolni a kb. 36 órás vonatútra. A bevásárlás mérsékelt állatkodásba fajult, de a lényeg, hogy minden szükségeset be tudtunk szerezni és ráleltünk pár gyöngyszemre is:

nagyon drága kaviár (kb. 17E HUF)

csodás kiszerelésű sörital

És azt tudtátok-e hogy a túrórudi ruszki találmány? Nekünk szerencsére eszünkbe jutott venni egy marékkal és nem bántuk meg: kicsit tömzsibb rudak, sokkal kevesebb cukorral, savanykás túróval és sokféle ízesítésben. Elég jók voltak 🙂

Az irkutszki vasútállomás szép zöld-fehér épület a hotellal szemben a folyó túloldalán. Időben ott voltunk, szépen felpakoltuk az összes csomagunkat, még fotózkodásra is maradt idő, majd kezdődhetett a bakancslistás program a híres vonaton. De erről majd a következő postban, tarapparam, tarapparam, tarapparam…